|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
Áttörés Lengyelországban (1. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
1989. április 6. csütörtök (MTI-Panoráma) - Kelet-Európa politikai térképén példa nélkül álló egyezség született: Lengyelországban az úgynevezett ellenzék és a hatalmat több mint négy évtizede egyedül gyakorló kommunista párt elismerte az érdekek, értékek és a hatalom pluralizmusát. Az ,,ellenzék,, megszűnt a társadalmon és hatalmon kívül álló erő lenni; lehetővé vált a kelet-európai államok első független szakszervezetének törvényesítése.
A reform csomagtervének jelentőségét csak kiemeli, hogy a katonai szükségállapot bevezetése után közel nyolc évvel született az egyezség, s azzal a Jaruzelski tábornokkal, akinek neve ezt az időszakot fémjelezte. A Szolidaritás pedig, amelynek nevét, feliratait és jelszavait kitiltották a tömegtájékoztatásból, rövidesen újra törvényes szervezetté válik. Lech Walesa, a szervezet vezetője ezt csütörtökön igazi politikai győzelemnek nevezte. A Szolidaritást az illetékes lengyel bíróság két héten belül bejegyezheti, és ezután lehetőség nyílik arra, hogy országos, megyei és helyi szinten is megszervezzék, illetve újjászervezzék. A jelenlegi állapotokat figyelembe véve Walesa megjegyezte, hogy katasztrófához vezetne, ha az ország nem ragadná meg a most kínálkozó lehetőségeket. A lengyel munkásvezér mellett Czeslaw Kiszczak belügyminiszter is történelmi jelentőségűnek minősítette a kerekasztalnál szerdán született megállapodást, amely nemcsak a Szolidaritás engedélyezését jelenti, hanem azt is, hogy a második világháború után az első igazán demokratikus választásokat tarthatják meg Lengyelországban, már az idén júniusban. A lengyel parlament pénteken ül össze, hogy formálisan is beiktassa az erre vonatkozó törvényeket. A Rzezcpospolita című kormánylap, Walesa szavait visszhangozva, ugyancsak olyan áttörésként méltatta a megállapodást, amely valódi esélyt kínál a továbblépésre. ,,A kerekasztal bebizonyította, - fűzte hozzá a lap -, hogy az érvek erejét nem lehet erőszakkal helyettesíteni.,, Szocialista országban először történt, hogy a kommunista párt hivatalos tárgyalásokon megállapodott a belső ,,ellenzékkel,, - gyakorlatilag feladta hatalmi monopóliumát -, és a megállapodásban szavatolta, hogy a parlamenti képviselők 35 százaléka ezentúl az ,,ellenzék,, soraiból kerül ki. (folyt.)
1989. április 6., csütörtök 16:47
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|