|
|
|
|
Goodpaster: radikális európai haderőcsökkentést
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1989. április 6. csütörtök (MTI-TUD) - Csökkentsék a 90-es évek közepéig ötven százalékkal a NATO és a VSZ szerződés erőit és hozzák haza Európából az amerikai csapatok felét. Ezt a javaslatot terjesztette elő Andrew Goodpaster tábornok, az Egyesült Államok atlanti tanácsának elnöke a NATO 40. évfordulója alkalmából. Goodpaster a NATO egyik szervezője, majd 1969-1974 között a nyugati szövetség erőinek legfelsőbb parancsnoka volt.
- Ha a Gorbacsov által megfogalmazott új szovjet politika megvalósul, a Nyugatnak válaszolnia kell rá - írta tanulmányában a nyugállományú tábornok. Goodpaster javaslata szerint radikálisan át kell formálni a Nyugat és a Kelet ma ,,lényegében egyenlő,, erőit, s azokat legalább ötven százalékkal kell csökkenteni a NATO jelenlegi erejéhez képest. A Goodpaster-féle elgondolás messze túlmutat a NATO eddigi tervein és felülmúlja még a VSZ csökkentési javaslatait is. A Bécsben előterjesztett nyugati terv szerint kölcsönösen 5-10 százalékkal a NATO jelenlegi szinvonala alá csökkentenék a haderőket, míg a VSZ 10-15 százalékos, a második szakaszban további 25 százalékos csökkentést irányoz elő.+++
1989. április 6., csütörtök 16:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|