|
|
|
|
Ligacsov - Corriere della Sera
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1989. április 6. csütörtök (MTI-TUD) - A milánói Corriere della Sera csütörtökön interjút közöl Jegor Ligacsovval, azzal a szovjet politikussal, akit a nyugati sajtó Mihail Gorbacsov konzervatív ellenlábasaként emleget. Ez az első alkalom, hogy Ligacsov áthelyezése óta a nyugati sajtónak nyilatkozik.
,,Nem igaz, hogy a peresztrojka ellensége vagyok. Az azonban aranyszabály számomra, hogy csakis körültekintően és megfontoltan juthatunk előre. Mielőtt döntünk bármiben, gondolni kell a lehetséges következményekre is, ebből áll a konzervatívizmusom,, - jelentette ki Ligacsov az olasz lapnak. A politikus szerint a húsvéti választásokon nem a párt szenvedett vereséget, hanem azok a helyi pártvezetők, akik késlekedve valósítják meg vagy szabotálják a peresztrojkát. Ligacsov azonban ellenzi, hogy ezeket a helyi vezetőket kivétel nélkül leváltsák párttisztségükből. ,,Minden esetet külön-külön kell megvizsgálni,, - hangoztatta. Jelcin győzelmét Ligacsov ,,a legkülönfélébb tiltakozások összegeződésének,, minősítette, s kimondatlanul demagógiával és hazugságokkal vádolta ellenfelét. ,,Jelcinre olyanok is szavaztak, akik a peresztrojka ellenfelei,, - jelentette ki. Gorbacsovhoz fűződő viszonyáról Ligacsov azt mondta: ,,őszinte és néha heves vitákat folytatunk, de végül mindig közös álláspontra tudunk jutni. Ha pedig mégsem, a tényekre hagyjuk, azok döntsék el, melyikünknek van igaza.,, Tagadta, hogy elvi-ideológiai nézetkülönbségek választanák őt el Gorbacsovtól. A szovjet külpolitikáról kijelentette: a Szovjetunió ,,jelen pillanatban,, a béke megőrzésének, az atomkatasztrófa megelőzésének adott elsőbbséget, de nem mond le a társadalmi haladás és a nemzeti felszabadítási mozgalmak támogatásáról. A szovjet mezőgazdaságot illetően pedig elismerte: rendkívül súlyosak a termelési problémák ebben az ágazatban. +++
1989. április 6., csütörtök 16:23
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|