|
|
|
|
NSZK - Románia (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. április 6. csütörtök (MTI-tud.) - Nyugatnémet kormánykörök csütörtökön megerősítették, hogy a nyugatnémet-román gazdasági vegyes bizottság ülésének elhalasztását a külügyi hivatal egyeztette a gazdasági minisztériummal, és időben összehangolták Klaus Terfloth bukaresti nagykövet jelentéstételre való hazarendelésével. Az NSZK kabinetje ily módon óhajtotta egyértelműen kifejezni tiltakozását az emberi jogok romániai megsértése ellen.
Marcel Dinu bonni román nagykövetet az utóbbi időben már többször berendelték a külügyi hivatalba, hogy követeljék tőle: sürgesse kormányánál az emberi jogok védelméről intézkedő Helsinki Záróokmány és más kötelezettségvállalások tiszteletben tartását. A külügyminisztériumhoz közel álló bonni General-Anzeiger című lap diplomáciai főtudósítójának csütörtöki jelentése szerint a román hatóságok személyében is megsértették Hans-Dietrich Genscher alkancellárt, külügyminisztert, kihívást intéztek ellene. Terfloth nagykövet ugyanis a nyugatnémet diplomácia vezetőjének levelének átadása végett akarta felkeresni egykori hivatali partnerét, Corneliu Manescu román külügyminisztert, aki másokkal együtt nyílt levélben szólította fel Nicolae Ceausescu pártvezetőt a lakosság elnyomásának megszűntetésére. A levelet vivő nagykövetet azonban megakadályozták abban, hogy átlépje a ház küszöbét - írja a General-Anzeiger. A Süddeutsche Zeitung ,,elfogyott a türelem,, című csütörtöki hírmagyarázatában megállapítja: - Romániát még sohasem állították úgy pellengérre, mint most, Nicolae Ceausescu uralmának 24. esztendejében. Európa legelnyomóbb jellegű rendszerére nyugatról és keletről egyaránt dübörögve zúdulnak a vádak. Mindez annak kinyilvánítása, hogy mennyire visszataszítónak tartják a balkáni zsarnok sztálinista alvilágában az emberi jogok megsértését... (folyt.)
1989. április 6., csütörtök 15:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|