|
|
|
|
- Ellenzékiek nyilatkozatai - 5. folyt.
|
- Igen, természetesen előkerült ez, és egyébként a honi politikai közéletben az utóbbi héten az egyik fontos beszédtéma volt, illetve vitapont volt. Nyilván lehet ezt értékelni ezt az ilyen bejelentését az MDF elnökségének. Én most különösebben ebbe nem is akarok belevágni -, bár én a magam részéről megvallom nem tartom helyesnek ezt a közleményt, és nem tartom helyesnek az irányt. De nyilván van olyan érvelése az MDF elnökségének, amely ezt a számukra vagy legalábbis nagy tömegek számára elfogadhatóvá teszi. Én inkább először egy olyan szempontból vizsgálnám ezt a kérdést - vagyis azt, hogy ki kivel, esetlegesen mindegy, hogy most melyik fordulóban de valamiféle választási szövetséget - hát egy olyan nézőpontból vizsgálnám ezt a kérdést, ami először az ország szempontjából a megközelítése lenne. Tehát arra, hogy mi legyen az értelme a mostani választásoknak? Nyilván az egyik fontos értelme az, hogy a kommunista pártot ki kell szorítani a hatalomból, ki kell szorítani a parlamentből és arra a helyre kell kerülnie, amit megérdemel. Amit az emberek akarnak neki adni. Most ennek érdekében nagyon fontos, hogy valamiféle együttműködés legyen az ellenzéki szervezetek között. Számomra jelenleg majdnemhogy egyértelmű, hogy az ellenzéki szervezetek között három olyan van, amely az ismertségéből, felkészültségéből és dinamizmusával erre leginkább képes. Ez a három az MDF, az SZDSZ, és a Fidesz. Nyilván nem szabad lebecsülni a többi szervezetet, és nem akarom a Kerekasztal többi résztvevőjét - és azokat sem, akik nincsenek benne a kerekasztalban az ellenzéki oldalon. De mindenkinek megvan egy-egy olyan hátrányos pontja, amivel ezek a szervezetek nem rendelkeznek. Ugye a történelmi pártoknak még mindig meg kell vívniuk a belső csatáikat az idősebb generáció és a fiatalabb generáció között, és le kell tisztázniuk a saját elképzeléseiket, hogy valamennyire egységesen tudjanak indulni a választásokon. (folyt.)
1989. július 9., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- 363-638: ma már sok véleményt hallottam az autópályadíjról, nekem is erről lenne véleményem. A kedélyek eddig is eléggé fölborzolódtak. Miért nem találnak ki olyan jegyeket, a BKV-hoz hasonlóan, ami rövidebb intervallumra szólnak. Miért nem gondolnak a kis keresetüekre, vagy a nyugdijasokra is. Pl. akinek nyaralója van, és csak azon az úton tudja megközelíteni, az általában csak szezonba megy, miért kellenne ilyen hosszú távra megvennie a jegyet?
- Közölni szeretném, hogy a Radványi és a Sugár Ági miért vannak a képernyőn. Két ilyen szörnyeteget még nem láttam. Először is tanuljanak meg beszélni, erről ennyit. Miért nincs a Takács Mari és a Tamási Eszter, aki a nézők kedvence"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|