|
|
|
|
Kohl - Antall József (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. február 28. szerda (MTI-tud) - Helmut Kohl, az
NSZK szövetségi kancellárja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke
szerdán több mint egyórás megbeszélésre fogadta Antall Józsefet, a
Magyar Demokrata Fórum elnökét. A vendég tájékoztatást adott a
magyarországi helyzetről. Nyugatnémet tájékoztatás szerint Kohl
kifejezte az NSZK kiemelkedő érdekeltségét a magyarországi általános
demokratikus átalakulásban, és méltatta azt a jelentős szerepet,
amelyet mind személy szerint Antall József, mind az MDF betölt. A
kancellár választási sikert kívánt a Kereszténydemokrata Néppártnak
és a független kisgazdapártnak is, mint további partnereknek.
Antall József sajtóértekezletén Franciaországban és most az NSZK-ban tett látogatásáról szólva elmondta: útja azt a célt szolgálta, hogy közvetlenül a választások előtt kapcsolatba léphessenek azokkal a politikai pártokkal, amelyek közelebb állnak az MDF-hez, mint más európai politikai pártok.
Az MDF elnöke igen jelentősnek mondotta a Kohl kancellárral történt találkozását, amelyet megbeszélés előzött meg Bernhard Vogel volt tartományi miniszterelnökkel, a Konrad Adenauer-alapítvány elnökével. A véleménycserék kiterjedtek olyan kérdésekre is, mint Magyarország helye Európában. A kancellár nyomatékosan hangsúlyozta Magyarország jelentőségét, nagyra értékelve szerepét az NDK-ban bekövetkezett változások és az NDK-ból érkezett menekültek kérdésében. Szintén méltatta Magyarország úttörő szerepét az egész kelet-európai folyamatban. (folyt.)
1990. február 28., szerda 18:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|