|
|
|
|
- SZDSZ aláírásgyűjtés - 1. folyt.
|
- Változtat-e valamit a Szabad Demokraták Szövetségének követelésein, hogy megszüntették a munkásőrséget, és hogy a párttörvény értelmében nem működhetnek pártok a munkahelyeken, vagyis hogy két pont egyértelműen teljesült a négyből, amelyre népszavazást követeltek? - Nem változtat abban a tekintetben, hogy a mind a négy kérdésre választ kell adniuk a népszavazóknak. Ugyanis hiába méltóztatott a parlament engedni ebben a két kérdésben, a népi megerősítés nemhogy nem (...), hanem a népszavazási törvény egyenesen ilyen esetekre írja elő a népszavazást, amikor meg kell erősíteni a törvényhozást, hiszen ez a parlament bármikor meggondolhatja magát például mondjuk és visszacsinálja. És hát továbbá engedjük meg azt a lehetőséget, hogy ez a nép úgy gondolja, hogy szüksége van a munkásőrségre és akkor másképp dönt. No de hát ez csak a tréfa volt. A másik része, ahol nem történnék döntés, ott pedig a népszavazás kicsikarhatja a döntést, tehát hogy a hatalomátmentésnek egyik formája se valósulhasson meg, a pártvagyonnal sem lehessen manipulálni, és hogy elnököt se kreáljanak nekünk még itt, az egypártrendszeren belül a mi szép új többpártrendszerünkre és demokráciánkra. - Mi a véleménye a szabaddemokratáknak arról, hogy esetleg az általuk szorgalmazott népszavazással egyidejűleg kerülhet sor a nemzeti ünnepről és a címerről döntő népszavazásra is? (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|