|
|
|
|
Országgyűlés - első munkanap (2. rész)
|
A bejelentést követően Balla Éva (Budapest, 46. vk.) - az SZDSZ-tanácsának napokban megválasztott tiszteletbeli tagja, immár a Szövetség parlamenti képviselője - kért szót, aki arról tájékoztatta a plénumot, hogy a népszavazási ív átadása óta újabb 60 ezer - így összesen már 200 ezer - aláírás gyűlt össze; szerinte a parlament a felnőtt lakosság 3 százalékának kérelmét nem hagyhatja figyelmen kívül. Ezért indítványozta, hogy a köztársaságielnök választásáról szóló törvénytervezetet ne vegyék fel a napirendre. Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.), e véleménnyel szembeszállva megkérdőjelezte az aláírások összegyűjtésének tisztességességét. Szerinte a listán szereplő népszavazási kérelmek ,,összemosása,, kifogásolható. Saját tapasztalataira hivatkozva úgy vélte: az embereket úgy agitálták az aláírásra, hogy figyelmüket elsősorban a Munkásőrség, illetve a pártok - mindenekelőtt a kommunisták - munkahelyi működésének megszüntetésére hívták fel, a köztársaságielnök-választás időpontjára korántsem fektettek akkora hangsúlyt. Ebben az a szándék érzékelhető, hogy az SZDSZ-nek még nincs jelöltje erre a posztra. Király Zoltán nem rejtette véka alá, hogy nagy tisztelője a Szabad Demokraták Szövetsége egyes tisztségviselőinek, a szervezet szélsőségeseit azonban egyáltalán nem tiszteli. Az aláírásgyűjtő akció lebonyolítását az SZDSZ szélsőségesei aknamunkájának minősítette, etikailag is megkérdőjelezve a 200 ezer aláírás hitelességét. Szentágothai János (országos lista) egyetértett Király Zoltán gondolataival, bár nem fogalmazott ilyen élesen. Saját ,,közvéleménykutatási,, adatai is azt igazolják, hogy az aláírók csak a Munkásőrségre és a munkahelyi pártszervezetekre ,,koncentráltak,,. Balla Éva Király Zoltán vádjait megalapozatlannak ítélte, azokat visszautasította. Király Zoltán viszontválaszában kijelentett: az állampolgárok rá fognak jönni arra, hogy be akarják csapni őket. Devcsics Miklós (Nógrád m., 1. vk.) a kibontakozó vita kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy valamennyi kérdéses törvényjavaslatot most kell tárgyalni, s amennyiben a parlament másként dönt, saját, korábbi döntését bírálná felül. (folyt. köv.)
1989. október 17., kedd 12:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|