|
|
|
|
Az MDF országos tanácskozása (1. rész)
|
1989. október 14., szombat. - Önkormányzati programjáról rendezett országos tanácskozást szombaton, Tiszaugon a Magyar Demokrata Fórum. Mint Für Lajos az országos elnökség tagja bevezetőjében elmondta, a demokratikus Magyarországnak a jövőben két alappilléren kell biztosan állnia, a parlamenti és önkormányzati demokrácián.
Az önkormányzatnak hazánkban már a korábbi évszázadokban megvoltak a maga intézményei, elég csak az iskolaszékre, a szolgabiró választásra vagy a mezővárosok különböző testületeire gondolni. Az 1950-ben bevezetett tanácsi rendszer egy tollvonással megszüntetett minden hagyományos elemet, helyébe egy szovjet típusu közigazgatási gépezet került, amely ,,fent,, kitalált koncepciókat valósított meg szolgai alázattal. Ennek következményeit valamennyien tapasztaljuk; a népakarat semmibevevését, a települések erőszakos központosítását, s ami talán a legfájóbb: a kis falvak fokozatos elsorvasztását. Ezt követően az MDF önkormányzati programját kidolgozó munkacsoport két tagja - Halász Péter és Szádeczky-Kardos György - ismertette az elképzeléseiket. Az MDF szerint a mai önkormányzati struktúra gyökeres átalakításra szorul, olyannyira, hogy még az orosz nyelvből átvett tanács elnevezés se maradjon meg, helyette az elöljáróság kifejezést javasolják. Az előljáróságok tagjai, akiket szószerint: ki kell nevelni az új típusú közéleti munkához, csakis választóiknak tartozzanak elszámolási felelősséggel. Az adókat érintően az szerepel a tervben, hogy az e célból beszedett pénzek teljes egészében maradjanak helyben, s az adófizetők illetve képviselőik dönthessenek azok közhasznu felhasználásáról. A tanács testületi felépítését boncolgatva az MDF szerint kívánatos a jelenlegi végrehajtó bizottságok átszervezése is; ezek a jövőben döntően a szakigazgatási szervek vezetőiből álljanak, s rendelkezzenek egy-egy terület, témakör alapos ismeretével. Néhány mindennapi életből származó követelést is megfogalmaztak a programban, így az üdülőtulajdonosok beleszólási jogát az üdülőterület fejlesztési kérdéseibe, valamint azt, hogy a jövőben a lakosság megkérdezése nélkül semmilyen objektumot - izotóptemető, hulladéktároló, erőmű - ne lehessen csupán hatósági engedélyekkel megépíteni. (folyt.köv.)
1989. október 14., szombat 18:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|