|
|
|
|
Hírlapkészbesítők tüntetése Debrecenben
|
--------------------------------------- München, 1989. október 8. (SZER, Világhíradó) - Ma délelőtt 10-kor a debreceni főposta épülete előtt tüntetést szervezett a Fidesz Táncsics Mihály csoportja. Debreceni levelezőnk: Tabajdi György Pál elmondja, hogy miért: - A tüntetést azért rendezték, hogy szolidaritásukról biztosítsák azokat a hírlapkézbesítőket, akiket ma reggel arra kényszerítettek, hogy az MSZMP-kongresszus alkalmából megjelent Népszabadság különkiadását pihenőnapjukon széthordják. A demonstráción résztvevő lelkes csoportot a kezdeményező Fidesz tagjai, a csatlakozó szabaddemokraták, rokonszenvező járókelők valamint azok a postás dolgozók alkották, akik ki is nyilvánították, hogy őszinte szolidaritást vállalnak azokkal, akik velük szolidárisak. A megmozduláson szónokló Tóth Tamás, a dolgozók iránti mély együttérzéssel és a hatalommal szembeni megvetéssel, iróniával mondta többek között a következőket: "Minket, a Fidesz Táncsics Mihály csoportjának tagjait, szintén meghatották ennek a történelmi napnak a jelentősége, és ezért határoztunk úgy, hogy a Magyar Szocialista Párt iránti hódolatunkat ezzel az aktuális és szemléletes eseménnyel egybekötve fejezzük ki. Bár tudjuk, hogy ez a nap nem csak a történelemé kéne, hogy legyen, hanem azoké a postás dolgozóké is, akik a mai napon kialudhatták volna magukat az egész heti fáradtságos munka után, akik elvihették volna családjukat a Mihály-napi vásárra, és akik közül néhányan a templomba is elmehettek volna. De nem tehették, mert ők is tudják, hogy a párt akarata szentebb az Istenénél. Ezzel mi fiatal demokraták is tisztában vagyunk." Az egyik postás dolgozó azt is elmondta, hogy az ő kézbesítési körzetében 330 helyi napilap mellett, mindössze 23 Népszabadságot fizetnek elő, és ebből 22 közintézménynek jár. Mivel ma csak a Népszabadság jelent meg, mindössze egyetlen példány kommunista pártlap kedvéért kellett a heti pihenőnapját feláldoznia. (folyt.)
1989. október 8., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|