|
|
|
|
- Az MSZMP utolsó kongresszusa - 1. folyt.
|
Pozsgay Imre államminiszter kijelentette, hogy a nézetkülönbségeket még ezen a kongresszuson kell tisztázni. Úgy vélte, hogy többoldali mozgalom közösen alkothatna kormányt. Németh Miklós miniszterelnök azt hiányolta, hogy a párt vezetése csak habozva alkalmazkodott a változásokhoz. Elmondotta, hogy az a párt, amely ezen a kognresszuson születik meg, szabad választásokon akarja kivívni a győzelmet. Úgy tünik, hogy a mintegy 1200 küldött tisztában van a döntései súlyával. Az ellenzéki pártok sikerei és aktív tevékenysége csak egy lehetőséget hagyott a kormánypárt számára: a menekülést előre. A küldöttek nagy többsége elfogadta a reformisták beterjesztését, amely szerint szakítani kell a múlttal és újtípusú pártot kell életre hívni. Formális szavazásra eddig még nem került sor. Az új párt alapításának ellenzői obstrukciókkal először megakadályozták ezt, de azután az 1200 küldött döntött. Az új párt, amely a Magyar Szocialista Párt nevet kapja, alapszabályában leszögezi, hogy minden olyan erővel elfogadja az együttműködést, amely hajlandó a közös erőfeszítésekre, hogy kivezessék az országot a súlyos politikai és gazdasági válságból. Ha a kisérlet sikerül - márpedig a geopolitikai körülmények nem feltétlenül kedvezőek -, akkor Magyarország lenne az első olyan állam, amelynek lakossága, illetve az ország válsága arra kényszerítené a kommunista pártot, hogy alapvető változásokra szánja el magát. +++
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|