|
|
|
|
MSZMP-kongresszus - belga visszhang
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. október 7. szombat (MTI-tud) - A belga hírügynökség szombaton délben számolt be arról, hogy Grósz Károly bejelentette: visszavonul a politikától a kongresszus után.
A szombati lapok közül a két vezető polgári orgánum, a Le Soir és a La Libre Belgique címlapon, a többiek belső oldalaikon közölnek beszámolót a tanácskozás első napjáról. A Le Soir ,,Egy ,forró, kongresszus Budapesten,, című írásában azt fejti ki, hogy a reformerek, konzervatívok és centristák, akik maguk is radikális és mérsékelt áramlatokra oszlanak, számba veszik erőiket. Az MSZMP részeg hajó benyomását kelti. Belevágott a demokratizálási folyamatba, de csak nehezen tud úrrá lenni fölötte - olyannyira, hogy két külön erőre való szakadása is lehetséges. A tét a cikk címe szerint a párt léte. A taglétszám apadására utalva a szerző, Edouard van Veltheim arra a következtetésre jut, hogy amennyiben a kongresszus kiállítja a hagyományos MSZMP halotti bizonyítványát, még hátra van az első szabad választás, amelyen az apparátusnak, amely negyven éve tartja kezében a hatalom valamennyi emelőjét, el kell kerülnie, hogy az saját nemzeti temetésévé változzék. A La Libre Belgique Betlen János tudósítása alapján ad képet a tanácskozás első napjáról, ,,Bírálatok a pártkongresszuson,, cím alatt. Az alcím: ,,A reformerek figyelmeztették a haladó küldötteket, hogy ne kompromittálják magukat,,. A L,Echo de la Bourse, a nagy brüsszeli tőzsdeújság ,,Magyarország a nagy felfordulás előestéjén,, címmel vezeti fel a kongresszust. A lap szerint az MSZMP jobb helyzetben van, mint a LEMP, mert bizonyos mértékben elébe tudott menni a változásoknak. Felveti azt a kérdést, mi történik, ha az MSZMP két elnökjelöltet állít: ebben az esetben előfordulhat, hogy egyetlen jelölt sem szerzi meg az abszolút többséget és az országnak egy ideig nem lesz elnöke. A La Derniére Nouvelle ,,Marxista marad-e a kommunista párt?,, cím alatt a párt új programtervezetének téziseit ismertetve megállapítja: ha azt elfogadják, a párt határozottan elkötelezi magát egy olyan irányvonal mellett, amely kivezeti a kommunizmusból. Tartózkodik a kommentároktól a Le Drapeau Rouge, a belga KP napilapja: ,,Az MSZMP keresi önmagát,, címmel a belga hírügynökség tudósításátt adja közre, ismertetve Nyers Rezs ő és Grósz Károly elsőnapi felszólalásait.+++
1989. október 7., szombat 15:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|