|
|
|
|
Refórmkommunisták
|
----------------- München, 1989. október 2. (SZER, Magyar híradó) - Reform és egyéb kommunisták a célegyenesben. Hallgassák meg Kasza László budapesti kommentárját. - A hét végén az volt az ember érzése, hogy az MSZMP csak reformistákból áll. Ők voltak úton szerte az országban, és külföldön. A konzervatív szárny vezetői közül csupán Grósz Károlyról szerzett tudomást a közvélemény, aki mintha csak jelképes lenne, egy temetésen vett részt a Belügyminisztérium MSZMP bizottságának felszámolását kimondó értekezleten. Ezzel szemben Pozsgay Imre Sopronban járt, Németh Miklós, Vastagh Pál, Barabás János, Hámori Csaba Győrött, Szűrös Mátyás Püspökladányban, Budapesten értekeztek a reformkörök és az egésznek nemzetközi színt adott a New Yorkból éppen hazatérő Horn Gyula, Németh Miklós interjúja Welt am Sonntagban, és Kremsbe ellátogató Pozsgay Imre. Ők valamennyien nyilatkoztak, közlemények születettek, beszédek hangzottak el, a szót, hogy kommunista senki sem mondta ki, sehol sem volt vörös zászló, annál több a nemzeti színű és számtalan, megismétlése a többpártrendszer utáni vágynak, a rendszerváltozás követelésének. Az ország pedig mérsékelt érdeklődéssel figyeli ezt a reformista felvonulást, nem tudja, higgyen-e, és mint higgyen. Mert ugye azt senki sem hiszi, hogy az MSZMP sztálinistái, kádáristái feladták volna, bizonyára nem. A pénteken kezdődő pártkongresszuson derül ki, hogy milyen erőt képviselnek. Mert itt nem a Kádár János Társaság, vagy a Münnich Ferenc Társaság szomorú alakjairól van szó, ők valóban kevesen vannak, társadalmi befolyásuk a nullával egyenlő. Félni nem tőlük kell, lehet, hanem az apparátus még mindig hivatalban lévő tagjaitól, akik 40 éve játszi könnyedséggel mondják ki a reform szót, mert tudják, hogy ez az ő szótárukban azt jelenti, hogy semmi sem változik, hatalmuk marad. (folyt.)
1989. október 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|