|
|
|
|
- MSZMP reformkör - 1. folyt.
|
Nyers Rezső salamoni megfogalmazása szerint olyan modernitásra van szükség, mely egyet jelent a gazdasági és politikai rendszer gyökeres reformjával. Pozsgay is a "modell" kifejezést használta -, bár igen erélyesnek tetsző módon. A sztálinista, vagy félig sztálinista elépzelések híveire utalva azt mondta: legyen szabad hirdetni akár azt is, hogy a föld lapos korong, mely a mindenség közepén helyezkedik el -, azonban e felfogás híveivel nem lehet kiegyezni. Kopernikuszi fordulatra van szükség. Ez a kérdés átvezet bennünket a három beszéd egy másik középponti témájához: a párt megújulásának és a párton belüli irányzatok erőviszonyainak a kérdéséhez. Németh szerint az MSZMP-ben két markáns irányzat ismerhető fel: az egyik radikális szakítást akar a sztálini modellel és az ősbolsevik eszmékkel, felvállalja a szabadságjogok értékrendszerét és fel akar zárkózni Európához. A másik is reformokat kíván ugyan, de ezeket csak lassan, sokféle kompromisszum közepette hajlandó vállalni. Nem szakít a bolsevik eszmék rendszerével, hajlamos demagógiát alkalmazni, és itt-ott szövetkezni is kész az ultrabalos erőkkel. Nagy taps fogadta Németh szavait amikor azt mondta, hogy e két irányzat kompromisszumából nem újulhat meg a párt. Nyers a probléma más aspektusát hangsúlyozta: azt, hogy a reformereknek nem kell külön pártot alkotniok, hanem az egész pártot kell a reformok hordozójává alakítaniuk. A ma 740 ezer főnyi párttagság többsége ugyan bizonytalankodik, de ha e többséghez mérten a reformkörök a kisebbséget képviselik is, úgy a balos konzervatívok még inkább kisebbségben vannak. (folyt.)
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|