|
|
|
|
- Beszélő 27. száma - 3. folyt.
|
A régi elit az 1956-os forradalom idején megtapasztalhatta a társadalom erejét, és ezután több mint harminc évig félt tőle. Miután a hatalomhoz görcsösen ragaszkodott, és az általa létrehozott monopóliumok hatalmával nem tudott eredményesen szembeszegülni, e félelem az ország eladósodásához vezetett. Az új elitnek ezzel szemben nincsenek katartikus társadalmi élményei. Tagjai 1956-ban jórészt még gyerekek voltak, szocializációjuk egy atomizált, artikulátlan, szegregált apátiába süllyedt társadalomban ment végbe. Szinte megváltozhatatlannak tűnt számukra, hogy a változó komolyságú reformkezdeményezések a hatalom felső régióiból indulnak ki. A politikailag érdekes dolgok - legalábbis látszólag - a hatalom felső szintjein dőltek el. Ezért a hatalmi ambícióval megáldott fiatal szakemberek úgy vélhették, elég felfelé figyelni. Nem a társadalomtól való félelmet hiányolom. Hiszen a régi elit példája mutatja - és Bibó Istvántól is tudjuk -, hogy a politikában a félelem rossz tanácsadó. Ráadásul a félelem ma már meg is jelent az új elit tudatában. Ami hányzik, az a társadalom mély rétegeiben zajló folyamatokra, mint politikai folyamatokra való kíváncsiság a képesség és szándék a társadalmi empátiára, a valós társadalmi erők figyelembevételére. Miután az új elit társadalom képe rendkívül homályos és előítéletes, újdonsült félelmében túl sok a kezelhetetlen, tárgytalan szorongás, társadalmi benyomásait nem tudja igazán feldolgozni, racionalizálni. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|