|
|
|
|
- Beszélő 27. száma - 1. folyt.
|
Ebben az évben egy döntésszociológiai vizsgálat kapcsán a politikai, gazdasági élet számos szereplőjével volt módom találkozni. Februárban jelent meg Hankiss Elemér: A nagy koalíció, avagy a hatalom konvertálása című rendkívül gondolatébresztő cikke, Valóság, 1989. február. E két élmény hatására alighanem egyre erősebbé vált bennem az a meggyőződés, hogy miközben a független szervezetek támadásának középpontjában a hagyományos elit áll, születőben van, sőt a színfalak mögül már elő is bújik egy új elit, mely rohamos tempóban hódítja meg a politikai és gazdasági kulcspozíciókat. Az új elit jellemzői és stratégiája. Hankiss Elemér szerint a jelenlegi társadalmi folyamatok egyik lényegi vonása, hogy az állami és pártbürokrácia tagjai a régi rendszeren belüli hatalmukat és privilégiumaikat átalakítják az új rendszerben érvényesítendő hatalomra és új privilégiumokra. Az eddigiek miatt sokkalta nagyobb számban mennek át a menedzseri - és ma még kisebb méretekben a vállalkozói - szférába, az új piaci alapú rendszerbe, emellett megindult az állami és pártbürokraták átvándorlása a kialakulófélben lévő piacgazdaság új intézményeibe. Az új bankok után minden bizonnyal következnek majd a holdingok és más vagyonkezelő intézmények, részvénytársasági, igazgatótanácsi státusok és így tovább. E folyamat teszi lehetővé a nagy koalíció, vagyis a párbürokrácia közép és felső rétegei, az elemi bürokrácia közép és felső rétegei, a nagy- és középméretű vállalatok és szövetkezetek menedzserei, valamint a vállalkozói réteg közép és felső szintjei közötti nem feltétlenül tudatos szövetség kialakulását, mely több évtizedet is igénybe vehet. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|