|
|
|
|
Évadnyitó társulati ülés a Nemzeti Színházban
|
1989. augusztus 21., hétfő - Évadnyitó társulati ülésre gyűltek egybe hétfőn a Nemzeti Színház tagjai. Mint már az elmúlt színházi szezon végén ismertté vált: többeknek nem újították meg a szerződését a társulatnál, s a nyugdíjba vonuló igazgató, Malonyai Dezső is távozott. Helyére az 1989-90-es évadtól Csiszár Imre került, aki ezt megelőzően a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője volt.
Az évadot kezdő társulati ülésen először bemutatták a színházhoz szerződött új tagokat: Bregyán Pétert, Cserhalmi Györgyöt, Gáspár Tibort, Körtvélyessy Zsoltot, Mihályi Győzőt, Nemcsák Károlyt, Ráckevei Annát, Reviczky Gábort és Tímár Évát. Mellettük két új rendező is a Nemzeti Színházban kezdi az új évadot: Szőke István és Taub János. Az új igazgató ismertette az évad műsortervét is, megjegyezve: a korábbi repertoárból a mostani évadban is láthatja a közönség a Nemzetiben a Bánk bánt, a Vidravasat, az István, a királyt, a Megmaradnit, a Légy jó mindhaláligot, az Ádvent a Hargitánt, míg a Várszínházban a Lélekbúvárt, a Galileit, a Mandragórát, a Barátaim, kannibálokat és a Tartuffe-öt. Az első bemutató helyszíne is a Várszínház lesz, ahol Gábor Miklós állítja színpadra Mrozek Az arckép című drámáját, amely először látható majd Magyarországon. A Nemzeti Színház Hevesi Sándor téri épületében csak október 6-án gördül föl a függöny, ekkor Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámáját mutatják be, Taub János rendezésében, Cserhalmi Györggyel, Kállai Ferenccel és a főiskolán most diplomát szerzett Malek Andreával a főszerepekben. Ugyancsak októberi bemutató lesz Eörsi István Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából című darabja, amelyet Csiszár Imre rendez. A darabban a címszerepet alakító Ráckevei Anna mellett színpadra lép Lukács Margit és Bessenyei Ferenc is. A tervek szerint novemberben új játszóhelyet is avatnak az Állami Népi Együttes Corvin téri székházában, ahol hétvégenként tartanak előadásokat. Elsőként Csurka István Döglött aknák című vígjátéka kerül itt színre, mégpedig a szerző által átdolgozott formában, a mai 1989-es történésekhez igazítva. Ugyancsak novemberben mutatják be a Várszínházban Barta Lajos Szerelem című darabját. Az évad további tervei között szerepel Osztrovszkij Erdő című komédiájának, Harold Pinter Senki földje című darabjának, Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című drámájának színrevitele, valamint egy Szép Ernő- és egy Shakespeare-bemutató az évad két utolsó premierjeként. (MTI)
1989. augusztus 21., hétfő 15:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|