|
|
|
|
Új segédeszközök az orvosképzésben Billy Grahamtől - emlékplakett az evangélistának
|
1989. július 28., péntek - Billy Graham amerikai evangélista pénteken ellátogatott a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre és különleges oktatási segédeszközöket - úgynevezett ,,ambu-bábukat,, - bocsátott a magyarországi orvosi képzés segítésére. Az egyetemi vezetés nevében dr. Lapis Károly tudományos rektorhelyettes köszöntötte az amerikai vendéget, valamint dr. Haraszti Sándort, Graham személyes képviselőjét, aki egykor az egyetem diákja volt. A rektorhelyettes egyúttal átnyújtotta Billy Grahamnek és dr. Haraszti Sándornak az Egyetemi Tanács által odaítélt Semmelweis Emlékplakettet.
Billy Graham összesen tíz - együttesen mintegy 15 ezer dollár értékű - ,,ambu-bábut,, ajánlott fel a magyarországi orvosképzés számára: a budapesti, a szegedi, a pécsi és debreceni orvostudományi egyetemeknek. Ebből kettőt adott most át a SOTE tanácstermében. Az ,,ambu- (ambulanciás) bábu,, valójában egy speciális szimulátor, amelyet az orvostanhallgatók oktatásában, az orvostovábbképzésben, illetve akár laikus elsősegély-tanfolyamokon is használhatnak arra, hogy pontosan begyakorolják a klinikai halál beálltakor szükséges úgynevezett újraélesztést. Az újraélesztés ugyanis gyakran azért végződik kudarccal, mert az ilyenkor alkalmazott szívmasszázst nem a megfelelő helyen vagy nem a szükséges intenzitással végzik, avagy a mesterséges légzéskor - például a hibás fejtartás miatt - nem megfelelő erejű illetve ritmusú a levegőfújás. Az ,,ambu-bábun,, mindez úgy gyakorolható, hogy egy nagy érzékenységű digitális kijelző folyamatosan mutatja: a műveleteket a kívánt hatásfokkal és a megfelelő helyen végzik-e, avagy esetleg eltérés van az optimális értékektől. Az amerikai egyetemeken elterjedt oktatási segédeszközt - ilyent hazánkban eddig még sehol nem alkalmaztak - Billy Graham - aki korábban maga is folytatott orvosi tanulmányokat - negyedik magyarországi látogatása alkalmából kínálta fel a magyar orvosképzés számára. (MTI)
1989. július 28., péntek 12:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|