|
|
|
|
A Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének ülése
|
1989. március 16., csütörtök - A romániai menekültek társadalmi támogatását vitatja meg a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége a csütörtökön délelőtt kezdődött ülésén. A tanácskozáson várhatóan szó lesz a menekülteket patronáló egy éves munka részleteiről, s a jelenlévők meghatározzák a további feladatokat. Mint ismeretes, 1988-ban 13 ezernél több romániai menekült kapott tartózkodási engedélyt hazánkban. Az új életkezdéshez a Vöröskereszt mintegy 30 ezer alkalommal nyújtott anyagi vagy természetbeni (ruha, bútor) segélyt. A központi segélyszámlára tavaly és ez év eddigi heteiben összesen 26,5 millió forint gyűlt össze, ebből 18 millió forintnál többet fizettek ki segélyként. A pénzsegély mellett a felajánlott használati tárgyak, ruhák értéke mintegy 20 millió forint volt. A Magyar Vöröskereszt a családegyesítést kérők kérelmét folyamatosan továbbítja a román vöröskereszthez, azonban leveleikre mindmáig nem érkezett írásos válasz. Továbbra is gondot jelent az áttelepültek végleges elhelyezésének megoldása. (MTI)
1989. március 16., csütörtök 10:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|