|
|
|
|
SZDSZ-gyűlés
|
------------ München, 1989. október 7. (SZER, Világhíradó) - Sikeres gyűlést tartott a Szabad Demokraták Szövetsége a budapesti XX. kerületben. - A részletekről Szilágyi Sándort hallják Budapestről: - Jó kétszázan gyűltek össze a Csili Művelődési Ház előadótermében, hogy meghallgassák a Szabad Demokraták Szövetsége pestszenterzsébet-soroksári szervezetének vendégeit, Kis János filozófust és Tölgyessy Péter alkotmányjogászt. A meghívók nevében Balogh Márta, a Külkereskedelmi Főiskola tanára méltatta a demokratikus ellenzék és a Szabad Demokraták Szövetsége akadályokkal teli, ám sikerekben gazdag útját. Ehhez kapcsolódtak Kis János szavai is. Kis János elmondotta, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége azt a munkát folytatja, amelyet a demokratikus ellenzék tízegynéhány éve kezdett, akkor még társak nélkül, a demokratikus, szabad és független Magyarországért. Évi 150-200 politikai per volt a Kádár-korszak vége felé Magyarországon - mondotta Kis János. - A közvélemény erről semmit sem tudott. E mini koncepciós perek áldozatai ugyanis, nem hírneves értelmiségiek, hanem rendszerint egyszerű munkások voltak. A demokratikus ellenzék összegyűjtötte ezeket az eseteket, és igyekezett a maga teremtette szabad sajtó útján közhírré tenni őket, mert az ellenzék - s most folytatásaként a Szabad Demokraták Szövetsége - olyan Magyarországért küzd, ahol senkit nem üldöznek politikai nézeteiért. A Szabad Demokraták Szövetsége a következetességet képviseli a pártállammal szemben - szögezte le Kis János. Mint mondotta: készek vagyunk tárgyalni, de a demokrácia alapkérdéseiben nem alkuszunk. (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- SZDSZ gyűlése - 1. folyt.
|
Erre a gondolatra rímeltek Tölgyessy Péter szavai is, aki az Ellenzéki Kerekasztal és az egyeztető tárgyalások tanulságait foglalta össze. Mint elmondotta, az alapkérdésekben az MSZMP kivonulása a munkahelyekről, elszámoltatása a vagyonáról, a munkásőrség feloszlatása, a kintlévő fegyverek begyűjtése, az esélyegyenlőség, a hírközlési monopolium felszámolása - egyszóval mindezekben az alapkérdésekben hajthatatlannak bizonyult az MSZMP, éspedig nemcsak a keményen föllépő Fejti György, hanem a látszólag engedékeny Pozsgay Imre is. Tölgyessy Péter fejtegetéseiből érdemes kiemelnünk egy talán nem köztudott, ámde döbbenetes tényt: társadalomkutatók egy csoportja megvizsgálta, hogy a televízió műsoridejéből hány százalékban részesül az MSZMP és mennyi teret kap az ellenzék. Nos, az úgynevezett főműsoridő 96 százalékában a kommunisták a műsor főszereplői. Igaz, ha a késő esti műsort, a Napzártát is megvizsgáljuk, 100 százalékkal növekszik az ellenzék szerepeltetése. Ekkor az ellenzék "már" 8, az MSZMP pedig "mindössze" 92 százalékot kap a műsoridőből. Kis János és Tölgyessy Péter előadásait jó hangulatú és magas színvonalú vita követte, melynek ismertetéséről időkorlátok miatt le kell mondanom. +++
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Gyors jelentés a hullámhosszak állapotáról, abban a reményben,hogy valami történik is ennek a lehetetlen helyzetnek a megszüntetésére, ami most már napok, vagy hetek óta igy van, de legalább is mióta a nyári időszámítást bevezették.Tehát 6 és 7 között a kizárólag a 4l-es hullámhosszon lehet hallani, tehát sem a 49, sem a 31, sem a 25 méteres hullámhossz nem működik. Egyszerűen nem hallani sem jól, sem rosszul. Azután 7 óra előtt nem 5 perccel, hanem 10 perccel kikapcsolják a 41-est, addigra már a 31-es annyira felerősödik, hogy valamennyire lehetett hallani. Most kizárólag az működik. Ugyanis visszacsavarva 7 óra után a 41-és hullámhosszra azt kell tapasztalni, hogy egyáltalán nem szól."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|