|
|
|
|
A sztrájktörvényről
|
London, 1989. március 22. (BBC, Panoráma) A magyar Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amellyel az ország történetében először szabályozzák a dolgozók sztrájkjogát. A kormány törvényjavaslatát mind a független, mind a hivatalos szakszervezetek megszorító jellegűnek ítélték meg, és most - mint budapesti tudósítónk Sally Ackroyd jelenti - az országgyűlési képviselők egy alaposan módosított sztrájktörvényt fogadtak el. A kormány a tavalyi év végén vetette fel először a sztrájkjog törvényesítésének kérdését, amikor a vezetőség nagy sztrájkhullámtól tartott. A bányászok több mint 30 év után először szüntették be a munkát, és miközben az árak tovább emelkedtek, az életszínvonal pedig tovább csökkent, a kormány attól tartott, hogy országszerte tiltakozó sztrájkokra kerül sor. A kormány javaslata szigorú korlátokhoz kötötte a sztrájkjogot, és a javaslat kemény bírálatot váltott ki - előbb az újonnan alakuló független szakszervezetek körében, majd a hivatalos szakszervezetben is, amely azelőtt kommentár nélkül elfogadta a kormány politikáját. A szakszervezetek felrótták, hogy a sztrájktörvény nincs összhangban az idevonatkozó nemzetközi szabályokkal. A törvényjavaslatról szóló viták sokáig elhúzódtak, és a kompromisszumos megoldás csak tegnap, az országgyűlési ülés előestéjén alakult ki. A kormány végül is beleegyezett abba, hogy a független szakszervezetek is jogot kapjanak sztrájk szervezésére. Szervezhetnek szolidaritási sztrájkokat is, amelyeket a kormány eredetileg törvényen kívül akart helyezni. Módosították a közszolgáltatások sztrájkjaira vonatkozó tételeket is. Nagy Sándor, a hivatalos szakszervezetek vezetője arról biztosította az Országgyűlést, hogy a dolgozók csak végső esetben élnek a sztrájkjoggal. Mint mondta: a szakszervezetek szeretnék, ha az országban anarchia nélkül játszódna le a demokratikus átalakulás, és a szakszervezetek éppen úgy igyekeznek képviselni a társadalom érdekeit, mint ahogyan feladatuknak tartják tagjaik érdekeinek képviseletét. +++
1989. március 22., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|