|
|
|
|
Kormányszóvivői tájékoztató
|
1990. szeptember 14., péntek - A Művelődési és Közoktatási Minisztérium közvetlen irányítása alá tartozó költségvetési intézmények - idei gondjaik enyhítésére - további 300 millió forintot kapnak a kormánytól. Ezt az összeget a közgyűjtemények és a felsőoktatási intézmények dologi kiadásaira fordíthatják, s ez szolgál fedezetül a közgyűjteményben dolgozók bérének - szeptember 1-jétől érvényes - 16 százalékos emelésére is. Az Országos Sporthivatal - szigorú elszámolási kötelezettség mellett - 100 millió forintos támogatás kap - közölte a kormány heti ülését követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Balázs szóvivő.
A hazai és a nemzetközi sajtó képviselői előtt bejelentette: hazánknak jó esélye van arra, hogy még az idén, feltehetőleg novemberben felvegyék az Európa Tanács tagjai sorába. Ez szükségessé teszi, hogy az Európa Tanács legfontosabb közös okmányaihoz, vállalásaihoz, így az Emberi Jogi Egyezményhez is csatlakozzék Magyarország. A kormány az igazságügy-minisztert megbízta egy bizottság létrehozásával, amelynek feladata a magyar jogrendszer fokozatos összhangba hozása az európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatával.
A kormány foglalkozott a bírósági hálózat helyzetével és kérdéseivel. László Balázs közölte: valószínűleg 1991. január 1-jétől 13 új bíróságot állítanak fel az ország kisebb városaiban. A kormány elfogadta a büntető jogszabályokat módosító törvényjavaslatot. A tervezet devizális bűncselekménynek tekinti a valuta ,,feketén,, való vásárlását, eladását, ha az a hivatalostól jelentős mértékben eltérő árfolyamon történik. A deviza engedély nélküli kivitelét is szankcionálja, s továbbra is be kell jelenteni az állampolgároknak, ha külföldön bankszámlát nyitnak. A javaslat szerint viszont korlátlanul lehet otthon külföldi fizetőeszközt tartani, az nem minősül szabálysértésnek, vétségnek.
A kormány elfogadta a Központi Műszaki Fejlesztési Alap elmúlt évi felhasználásáról szóló beszámolót. Szükségesnek tartja új finanszírozási koncepció kidolgozását, nem az intézetek, hanem az egyes témák anyagi támogatására. A kormány foglalkozott az új csődjogi szabályozás leendő koncepciójával, amelynek lényege: az állami szanálás intézménye megszűnik, a csődeljárás a tulajdonosok és a gazdasági partnerek dolga lesz. (MTI)
1990. szeptember 14., péntek 11:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|