|
|
|
|
Pártfrakciók, vélemények - OGY előzetes (1. rész)
|
1990. április 27., péntek - Az új országgyűlés május 2-án
kezdődő alakuló ülése előtt az MTI munkatársai rövid nyilatkozatot
kértek a parlamenti pártok frakciójának képviselőitől.
Kulin Ferenc, az MDF alelnöke véleménye szerint az új parlamentnek megalakulásának évében jóval sűrűbb lesz a programja, mint az általában szokásos a nyugat-európai demokráciákban. Jó néhány jogszabályt kell ugyanis mielőbb megalkotni, amelyek segítségével zavartalanabbá válhat a gazdasági, politikai átalakulás. A párt törvényjavaslat-előkészítő, jogászokból álló csoportja összeállított egy tervezetet, amelyben a legfontosabbnak tartott, s mielőbb meghozandó jogszabályok szerepelnek. Az új parlamentnek egyik legelső ténykedéseként - s akár az alakuló ülés második napján - meg kell változtatnia a házszabályok egy részét, a többpártrendszernek megfelelően, hiszen enélkül szinte működésképtelen lenne az Országgyűlés. Ugyancsak fontosnak tartják az MDF szakértői az önkormányzati törvény megalkotását, valamint a privatizáció ellenőrzését szolgáló jogszabályok kidolgozását. Feltétlenül szükség van az alkotmány módosítására is, felül kell vizsgálni és lehetőség szerint szűkíteni kell azoknak a jogszabályoknak a körét, amelyek elfogadásához nélkülözhetetlen a minősített többség.
Új jogszabályokat kell mihamarabb kidolgozni a gazdaság fellendítése érdekében, mindenekelőtt új, a vállalkozókat ösztönző adórendszerre van szükség. Az MDF alelnöke az idei, legfontosabb teendők közé sorolta még a képviselők jogállásáról és jövedelmezéséről szóló határozat végleges formába öntését, végül, de nem utolsó sorban új tömegkommunikációs törvény megalkotását.
Kulin Ferenc úgy ítélte meg, hogy még májusban sort kellene keríteni a parlament második ülésszakára. (folyt.köv)
1990. április 27., péntek 17:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|