|
|
|
|
NSZK: magyar választási visszhang (2.rész)
|
Másik példaként a lap felhozza: az MSZMP, amely már nem olyan leninista, mint Kádár idejében volt és biztosan nem dogmatikusabb, mint a DSZP (NSZEP), csak négy százalékot ért el (a valóságban ennyit sem - A Tud.) . A frankfurti lap a szociáldemokraták eredményét tartja a legfeltűnőbbnek. Ez - írja - most is rácáfolt a nyugatnémet SPD-politikusoknak arra a véleményére, miszerint ,,a szociáldemokrata évtized-hajnalhasadásának,, lehetünk majd tanúi.
A Süddeutsche Zeitung külön cikkben foglalkozik a FIDESZ sikerével ,,Az ifjúság hangja,, címmmel. Megemlíti, hogy a 28 éves Szájer József Sopronban legyőzte Pozsgay Imre államminisztert, és visszatekintve a FIDESZ küzdelmeire, a szerző feleleveníti két fiatal fideszesnek: Deutsch Tamásnak és Kerényi Györgynek a prágai eseményekben vállalt szerepét. A régi kormány kapitulációja előtt egy Vencel téri tüntetés után mindkettőjüket letartóztatták és csak a magyar kormány erélyes nyomására engedték őket szabadon.
Az újság szerint a FIDESZ azért nem szorult a politikai peremterületre a fordulat utén sem, sőt, ezért merülhetett fel a kormányban való részvételének lehetősége is, mivel az ifjúsági politikusoknak világos elképzeléseik voltak arról, hogy mit akarnának, és - ezt vetélytársaik is elismerték - mindig jól fel voltak készülve.+++
1990. március 28., szerda 13:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|