|
|
|
|
Választások - jugoszláv visszhang
|
Márkus Gyula, az MTI tudósítója jelenti:
Belgrád, 1990. március 27. (MTI-tud.) - A jugoszláviai
újságok többsége, köztük a belgrádi Politika, a Borba, a zágrábi
Vjesnik, az újvidéki Dnevnik és a Magyar Szó, a ljubljanai Delo
kedden is első oldalon foglalkozott a magyar országgyűlési
választásokkal. A lapok budapesti különtudósítóinak egyöntetű
értékelése: a választók a rendszerváltásra szavaztak. Aláhúzták,
hogy a 43 év után megrendezett első szabad, demokratikus, többpárti
választások rendben és nyugodt légkörben folytak le.
A Politika helyszíni beszámolója szerint Magyarországon most egyértelműen a centrumpártok kerülnek előtérbe, a nevüket tavaly szocialistára változtató kommunisták pedig ellenzékbe kényszerülnek.
A Magyar Szó úgy ítélte meg, hogy a szavazás az előzetes felméréseket igazolta, nem született váratlan eredmény, az MDF elsőnek ért a célba. - A lap a legváratlanabbnak a Szociáldemokrata Párt gyenge szereplését, a legnagyobb meglepetésnek pedig azt tartja, hogy Pozsgay Imre választókerületében csak a harmadik helyet szerezte meg.
A zágrábi Vjesnik kifejtette, hogy a reformereknek nem kell vereségükön keseregniük, hiszen ők maguk szorgalmazták a változásokat.
Az már most egészen világos - véli a Borba - , hogy két uralkodó párt lesz, éspedig az MDF és az SZDSZ. Meg kell azonban mondani, hogy az MSZP - jóllehet ellenzékbe szorul - a választók részéről a vártnál nagyobb bizalmat kapott. Az MDF mérsékelt jobboldali, az SZDSZ magát radikálisnak nevező, a centrumól valamelyest balra álló párt. A magyarok szavazásukkal a piacgazdaság, a magántulajdon túlsúlya és a szabad világhoz való kapcsolódás mellett, másfelől pedig az agyonideologizálás és az erőszak ellen foglaltak állást. +++
1990. március 27., kedd 10:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|