|
|
|
|
Választás ,90 - MSZP sajtóértekezlet (1. rész)
|
1990. március 26., hétfő - A Magyar Szocialista Párt
,,főhadiszállásán,, hétfőn délelőtt rendezett nemzetközi
sajtóértekezleten a Szocialista Párt elnöksége nyilatkozatot tett
közzé. Ebben hangsúlyozza: a választásokkal befejeződött az a
történelmi fordulat, amely 1988 májusával vette kezdetét. A vártnál
többen vettek részt a szavazásban, s az nyugodt körülmények között
zajlott. A békés átmenet a szavazás első fordulójával nem zárult le.
A parlamentáris demokráciát a kormányzó pártoknak és az ellenzéknek
egyaránt tanulniuk kell. A szocialisták az európai gyakorlat szerint
fognak tevékenykedni.
A szabad választások első fordulójának eddigi eredményei jelzik: a szocialista párt számottevő tényezőként vehet részt az elkövetkező időszak politikai életében. Előzetes várakozásaik teljesülni látszanak: jók az esélyek a szocialista, a szociáldemokrata értékekre épülő baloldal parlementi poziciójának biztosítására. Reményeik szerint a második fordulóban is versenyben lévő - eddig több mint 40 - jelöltjük elnyeri a választópolgárok támogatását.
A délelőtti sajtótájékoztatón Nyers Rezső pártelnök, Pozsgay Imre, az elnökség tagja és Katona Béla, az MSZP Budapesti Szervezetének elnöke számos kérdést kapott. Nyers Rezső elmondta, hogy az MSZP ,,állva maradt,, képviselőjelöltjei tovább kűzdenek a mandátumokért. Amelyik szavazókörzetben kiestek, ott a párt helyi választási szervezetei döntik el, hogy támogatnak-e valakit, és ha igen melyik jelöltet a második fordulóban. Pozsgay Imre saját szereplésével kapcsolatban némi csalódottságának adott hangot, jóllehet tudta, hogy stratégiai célpontja egyes ellenzéki szervezeteknek. Kifejezte reményét, hogy a soproniak a következő fordulóban korrigálják döntésüket. (folyt.köv.)
1990. március 26., hétfő 12:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|