|
|
|
|
Lemondott Mazilu (1. rész)
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítája jelenti:
Bukarest, 1990. január 26. péntek /MTI-tud./ - Lemondott
Dumitru Mazilu, aki a román Nemzeti Megmentési Front Tanácsában
(NMFT) Ion Iliescu közvetlen helyettese és legközelebbi munkatársa
volt. Ezt pénteken este jelentették be a román fővárosban. Mazilu
lemondását a front tanácsához írt levelében közölte.
Az NMFT első alelnöke levelében a ,,sztálinista módszerek továbbélésével,, indokolta döntését. ,,Még ma is divat a securitatés módszerek alkalmazása, s a sajtót úgy irányítják, hogy egyes személyeket tegyen tönkre, másokat pedig léptessen elő,, - írta Mazilu. A továbbiakban leszögezte: soha nem tart ott arra igényt, hogy a legfelsőbb vezetésbe jusson. ,,Meggyőződésem, hogy akik véghezvitték a forradalmat, nem engedik meg, hogy olyanok sajátítsák ki, akik ehhez semmivel sem járultak hozzá. Teljes szívvel mellettük maradok, továbbra is a demokrácia, a szabadság, az emberi méltóság eszményeinek híve vagyok, amelyek az ország ifjúságát lelkesítették a zsarnokság elleni harcban. Soha nem felejtem el áldozatukat ,, - áll a levélben.
Mazilu távozása nem volt váratlan. Az utóbbi időben a Romania Libera című lap kiteregette múltját, felfedte, hogy egykor ezredese volt a Securitaténak, s a belügyi iskola igazgatójaként tevékenykedett. A támadásokra Mazilu azzal válaszolt, hogy az utóbbi öt évben tanúsított bátor kiállásáról beszélt, mondván, hogy ő életét kockáztatva szállt szembe a diktatúrával, s elkészítette történelmi okmányát az emberi jogok romániai megsértéséről. (folyt.)
1990. január 26., péntek 19:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|