|
|
|
|
Országgyűlés - második munkanap (31. rész)
|
Boros László (Budapest 26. vk.) egyebek között ------------
felhívta a figyelmet: eddig meghirdetett elv volt, hogy a gazdaságban mérséklődnek az erőltetett kényszerintézkedések, ezeket felváltja a természetes fejlődés és a hozzá alkalmazkodó szabályozás. Sajnos, a mostani tervezet ennek ellenkezőjét bizonyítja. A pénzügyi vezetés ismét olyan pozíciót nyerne, hogy - mint egyfajta gazdasági szuperhatalom - személytelen döntésével vállalatokat tehetne tönkre. A törvénytervezet szándéka, hogy a vállalati bürokráciától a központi bürokrácia kezébe helyezze az állami érdekeltségek érdekeltségi jogát. Pedig a központi bürokrácia szakmailag feltehetően sokkal tájékozatlanabb, mint a vállalati - tette szóvá a képviselő. Egyébként az érdekhelyzetek sem olyanok, hogy erre komolyan számítani lehetne.
Boros László úgy is mint a Független Szociáldemokrata Párt által támogatott képviselő, javasolta, hogy az állami vagyon lebontására első lépésben a községekben, a városokban kerüljön sor: a juttatott vagyon jövedelme az állami költségvetési támogatásokat váltsa ki. Szerinte a vagyonügynökség lehetőségeit korlátozni kell, a belföldi magánszemélyeknek és külföldieknek csak akkor adhasson el, ha erre külön felhatalmazást kapott az Országgyűléstől. Ezt viszont nem listákkal, hanem tételes, komoly előkészítő munkával kell megoldani. Rámutatott arra, hogy amennyiben a jelenlegi előterjesztést fogadja el a parlament, az az ország kiárusításának törvényes támogatásához vezet, amelyben még csak mód sincs a visszaélések felderítésére, megakadályozására. A vagyonügynökség tevékenységének eredményességét ugyanis nem lehet mérni, mert csak a vagyon nyilvántartásba vett értékével köteles elszámolni, ennek pedig nincs sok köze a valós forgalmi értékhez. Félő, hogy a vagyonügynökség ugyanolyan szervezet lesz, mint az állami vállalat, talán még felelőtlenebb.
Az sem világos, hogy a vagyonpolitikai irányelvek hiányában - amelyeket először az év végén hagy jóvá az Országgyűlés - miként fog idén működni a vagyonügynökség. Felvetett indokai alapján arra kérte képviselőtársait, hogy csak első olvasatnak tekintsék a javaslatot, s arra később térjen vissza az Országgyűlés. (folyt. köv.)
1990. január 24., szerda 19:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|