|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (28. rész)
|
Hangoztatta azonban: ha a törvény meg is születik, a törvényjavaslat nem szabályozza minden vonatkozásban az egyházak jogállását, számos kérdésben nyitott marad, illetve csak vázlatosan szabályozott. Ezért a törvényt csak az átmenet idejére szolgáló ideiglenes szabályozásnak tekinti, és javasolja, hogy az Országgyűlés ilyen minőségben fogadja el. Kijelentette: célszerű lenne a törvény teljes újratárgyalását, átdolgozását a szabad választásokon kialakítandó parlamentnek ajánlani. Roszik Gábor szükségesnek tartotta, hogy az Országgyűlés hatálytalanítsa az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke 1987 decemberében elhangzott beszámolójának elfogadását. Megfogalmazta azt a kívánságát is, hogy a miniszterelnök vonja vissza Miklós Imre kitüntetését.
Szentágothai János (országos lista) teljes mértékben osztotta ------------------ Roszik Gábor képviselőtársa véleményét, hozzátéve, hogy szerinte a kevesebb több lett volna, az Alkotmánynak ugyanis garantálnia kell mindazt, ami ebben a törvényjavaslatban foglaltatik. Mint mondotta: a Magyar Demokrata Fórumnak van egy olyan javaslata, amely röviden tartalmazza a törvény lényegét, s ez bőségesen elegendő lett volna.
Mindezeket figyelembe véve kifejtette, hogy ő is csupán átmeneti törvényként tudná elfogadni ezt a tervezetet. Hangsúlyozta azonban, hogy e törvénybe szerinte mindenképpen bele kell foglalni az egyházi, illetve felekezeti ingatlanok visszaadásával kapcsolatos eljárás fő elveit. Kiemelte, hogy nem az 1945 előtti nagy vagyonú és nagy politikai súlyú egyházakat kívánja vissza, ám a jelenlegi és a leendő egyházaknak szükségük van ingatlantulajdonra, amelyek nélkül nem vagy csak nagy nehézségek árán végezhetik a társadalom számára is nélkülözhetetlen erkölcsi nevelő, oktatási, szociális, egészségügyi tevékenységüket. És ezekről sem a mai, sem a leendő jogállam sem tud lemondani. (folyt. köv.)
1990. január 23., kedd 17:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|