|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (26. rész)
|
Tóth Károly (országos lista) református püspök hangsúlyozta: ----------- igaz, hogy a törvénytervezet az egyházak bevonásával készült, s azok éltek is a lehetőséggel, ám javaslataiknak csak egy része került be a törvénytervezetbe. A széles körű egyházi eszmecserék során világossá vált, hogy nem mindenki tartja egyértelműen szükségesnek egy ilyen törvény megalkotását. Az e véleményt vallók szerint elégséges lenne az alkotmány ide vonatkozó garanciája. Tóth Károly ezzel szemben azt hangoztatta, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben a törvényre mégis szükség van - ha csak átmeneti jelleggel is - a demokrácia teljes kibontakozásáig. E törvény remélhetőleg részévé válik a békés átmenetnek, a demokrácia jogi garanciáinak.
A református egyház a törvényjavaslatot előremutatónak tartja, mert sok jogos sérelmet orvosol. Szükséges és jó, mert kimondja, hogy a vallásszabadság alapvető emberi jog, az egyházak működése a társadalom számára hasznos. Kimondja továbbá, hogy az egyházak jogi személyek, és az egyházakat védeni fogja mindennemű állami beavatkozástól és felügyelettől.
Tóth Károly az előterjesztés egyes pontjait kifogásolva megfogalmazta kritikai észrevételeit is. Szerinte az egyház alapításához legalább száz nagykorú magyar állampolgár kezdeményezésére lenne szükség, a tervezetben szereplő nagyságrend, a tízszemélyes alapítói jog sérti az egyházak méltóságát, lehetőséget ad a visszaélésekre is. Az egyházi iskolák állami támogatásával kapcsolatban röviden szólt Glatz Ferenc művelődési miniszter érdemeiről, amelyet e folyamat elindításáért tett. Ugyanakkor szorgalmazta, hogy az egyházak olymértékben részesüljenek állami támogatásban, amilyenben a hasonló szolgáltatást végző más intézmények részesülnek a költségvetési juttatásból. Végezetül javasolta, hogy a katonai létesítményekben a katonai szolgálatot teljesítők ne csak egyénileg, hanem közösségileg is szabadon gyakorolhassák vallásukat. A püspök a törvénytervezet ilyen értelmű kiegészítését szorgalmazta. (folyt. köv.)
1990. január 23., kedd 17:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|