|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (15. rész)
- Németh 10.
|
Mivel a Varsói Szerződés és a NATO 23 tagállama közötti bécsi tárgyalások sikere nekünk is érdekünk, célszerűnek látszik a szovjet csapatkivonás menetrendjének kidolgozásánál ezt az összefüggést is figyelembe venni. Ennek megfelelően igyekszünk kezdettől fogva - nemzeti érdekeinket és törekvéseinket következetesen képviselve - Bécsben pozitív szerepet játszani és konstruktív módon hozzájárulni a tárgyalások érdemi előrehaladásához. A csapatkivonással kapcsolatos feleményekről a Parlamentet és a közvéleményt megfelelő formában tájékoztatjuk.
- Remélem, hogy egy különös korszakot zárva ez év márciusában eljutunk a szabad választásokhoz Magyarországon - mondta Németh Miklós. - A második világháború után mi, magyarok a történelem megrágalmazottjai lehettünk. Ócsároltak bennünket, kishitűséget, kisebbrendűségi érzést próbáltak belénk táplálni.
Az elmúlt évben megmutattuk Európának és a világnak, hogy nehéz helyzetben is tudunk úgy cselekedni, hogy megbecsülést szerezzünk megunknak. Én ezt tartom óriási eredménynek, ami fordulópontként kerülhet be a magyar történelembe. De ez az eredmény is semmissé válhat, ha nem tudjuk megakadályozni, hogy ami több mint 40 évvel ezelőtt erőszakban fogant, most ugyanúgy múljon el.
Jó párszor előfordult már a magyar törénelem során, hogy a magyar hazát magyar emberek belülről verték szét - ellentétet, gyűlölködést szítva az emberek között. Most is fennáll ez a veszély. A választási kampány még meg sem kezdődött, de már fehérizzásos a készülődő politikai erők hangulata. Igaz, hogy a most színre lépő pártok a múltért nem felelősek. De létük pillanatától kezdve már felelősek szavaikért és tetteikért, az ország sorsának alakulásáért.
Itt most úgy tűnik, semmi sem drága. Ezért szeretném mindnyájunk figyelmébe ajánlani - ha valóban demokratikus átmenetet akarunk -, akkor ezt úgy tegyük, hogy eközben a politikai erők és pártok ne távolítsák el az országot Európától.
Könnyen nemzeti tragédiába forduló önsors-rombolás forrása lehet a sokféle anti-irányzat elszaporodása. Ezekkel az indulatokkal nincs helyünk a megújuló Európában, és ezek idegenek a magyar politikai kultúra legjobb hagyományaitól is. Magunknak az országnak árthatunk, ha az indulatok elszabadulásának nem szabunk gátat.
Az ember sorsa elől menekülve a végzetébe rohan - így tartották ezt az ókori Rómában. (folyt.köv.)
1990. január 23., kedd 14:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|