|
|
|
|
Megkezdte munkáját az Országgyűlés januári ülésszaka (12. rész)
- Németh 7.
|
A kormány abból indult ki: a titkosszolgálatok elsődleges feladata, nemzeti kötelessége, hogy szolgáltassa azokat az információkat, amelyek szükségesek, de az élet nyitott szféráiban nem hozzáférhetők. Ez magas fokú intelligenciát, társadalmi érzékenységet és a mindenkori kormány iránti feltétlen lojalitást követel a szolgálat munkatársaitól. Vitathatatlan, hogy kémelhárításunk és katonai elhárításunk működőképességének fenntartása az egész nemzet érdekében áll. Különös jelentősége van ennek az instabillá vált magyar belső helyzetben. Hasonló a helyzet a polgári és a katonai hírszerzéssel. A viharosan változó nemzetközi helyzetben létfontosságú ugyanis, hogy a kormány és annak egyes tagjai megbízható információhoz jussanak a hazánkkal kapcsolatos politikai, gazdasági elképzelésekről, valamint a bennünket érintő katonai, katonapolitikai szándékokról és törekvésekről. A belbiztonság területén kialakult válság természetesen hozzájárult ahhoz, hogy a tervezett és nagyrészt kidolgozott lépéseket az átszervezésben gyors ütemben megtegyük.
- A legkézenfekvőbb cél az, hogy véglegesen múljon el a félelem korszaka, vagyis titkosszolgálati eszközöktől többé ne féljen a törvénytisztelő állampolgár e hazában - szögezte le. - Mindazoknak a személyes indulata emberileg érthető, akiket a korábbi években a belső elhárító szolgálat megfigyelt, esetenként zaklatott. Ezt az indulatot azonban nem szabad átvinni a szélesebb ívű nemzetbiztonsági tevékenységgel szembeni magatartásra. A titkosszolgálati szervezeteket természetesen depolitizálni kell. A pártirányítás megszüntetése, a párt kivonulása ezen helyekről teljes egészében megtörtént. Meggyőződtem arról, hogy ezen szolgálatok úton vannak afelé, hogy politikamentes, funkcionális szakszolgálatokká váljanak, amelyek a törvényességi előírások szerint parlamenti ellenőrzés mellett, a mindenkori legitim magyar kormány közvetlen irányítása alapján működnek.
- A régi belbiztonsági szolgálat elvesztette funkcióját, és már korábban elvesztette a társadalom bizalmát. Megszüntettük. De el kell ismerni, hogy 1989-ben az átmenet békés jellegének biztosításában pozitív szerepet játszott. Nincs kétségem aziránt, hogy az új nemzetbiztonsági hivatal sem kapja meg automatikusan a társadalom bizalmát. Ezért úgy gondolom, hogy az új szervezetnek az eddigi belbiztonsági funkciókból - legalábbis az átmenet idejére - csak az elengedhetetlenül szükséges feladatot, a legszűkebben vett alkotmányvédelmet szabad és kell átvenni. (folyt. köv.)
1990. január 23., kedd 14:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|