|
|
|
|
A Zala megyei képviselőcsoport ülése
|
1990. január 15., hétfő - A Parlament januári ülésszakán
szereplő témákat vitatták meg hétfőn Zalaegerszegen, Zala megye
országgyűlési képviselői. A tanácskozáson előbb a Belügy-, a
Pénzügy-, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium
szakértői tartottak tájékoztatót, majd a képviselők mondtak
véleményt a hallottakról. A vagyonvédelemről, illetve a nemzeti
vagyonügynökségről szóló törvény megalkotását egyöntetüen
pártfogolták, mert szerintük is mielőbb meg kell állítani az állami
vagyon értéken alúli kiárusítását. A létrehozandó
vagyonügynökséghez, mint többen javasolták, lehetőleg az
államapparátusból irányítsanak át szakembereket.
Élénk vita bontakozott ki arról, hogy ki felügyelje a vagyonügynökséget. Abban teljes volt az egyetértés, hogy - ellentétben több fővárosi képviselő már nyilvánosságra került elképzelésével - ne a Parlamentre háruljon ez a feladat is. Többen megkérdőjelezték annak helyességét is, hogy a Minisztertanácsnak rendeljék alá, ehelyett inkább arra voksoltak, hogy a valamilyen formában a Számvevőszék lássa el a felügyeletét. (MTI)
1990. január 15., hétfő 18:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|