|
|
|
|
Pártvagyon és elszámolás - MSZP-s vagy MSZMP-s módra?
|
-----------------------------------------------------
München, 1990. január 4. (SZER, Magyar híradó) - Azt hiszem, a Magyar Szocialista Párt 50 ezres taglétszáma a vezetőség legborúlátóbb tagjait is meglepte. Ha visszaemlékezünk az októberi nyilatkozatokra, az akkori legpesszimistább becslés is százezerről szólt. Tehát az MSZMP kora őszi tagságának 93 százaléka nem csatlakozott az MSZP-hez.
Persze ne becsüljük le ezt az 50 ezret, hiszen még így is vélhetően - legalábbis taglétszámát tekintve - az MSZMP (sic ) az ország legnagyobb pártja. Más kérdés, hogy ezzel a létszámmal talán szimpatizánsainak száma is kimerült. De hát erről többet tudunk majd a választások után. Az azonban különös, hogy az MSZP továbbra is úgy viselkedik, mint elődje, az MSZMP, vagyis vonakodik a pártvagyon elszámolásával.
Tudósítónk, Varsa Zoltán részt vett a Békés megyei pártok részére tartott tájékoztatón, ahol arról volt szó, mi a helyzet a december 31-iki határidő után:
- A Békés Megyei Tanács kimutatása szerint a megyében található összes pártingatlanok értéke több mint 253 millió forint. Ez hozzávetőlegesen 90 épület értéke. A feltehetően sebtében készült kimutatás szerint 10 ingatlanról az MSZP egyáltalán nem mondott le: ezekhez teljes egészében ragaszkodik. Érdekességként néhány ezek közül: Békéscsabán 13-ból kettő, Gyulán négy ingatlanból három, Szarvason kettőből egy marad az MSZP kezelésében továbbra is. A kisebb településeken persze más a helyzet: Tótkomlós, Mezőberény és Vésztő például hallani sem akar az egyetlen helyi pártszékház kezelői jogának átadásáról. (folyt.)
1990. január 4., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- MSZP vagyon - 1. folyt.
|
Hozzá tartozik a képhez, hogy számos helyen az MSZP részben megtartja a gazda szerepét - természetesen szerényebb körülmények között: átlagosan 8-10 százalék körül mozog az az alapterület, amit a megújhodott párt saját céljaira kíván megőrizni. A kirívóbb példák: Sarkad 834 négyzetméterből 206-ot - ez 20 százalék -, Gádoros 251-ből 82-t, ami 25 százalék. Békéscsaba a korábban említett két ingatlan mellett még három más helyiségében ragaszkodik bizonyos - ha úgy tetszik - jelképes alapterülethez. Végleges döntések persze csak az országos, minisztertanácsi jóváhagyások után várhatók.
A dolog hosszadalmasnak ígérkezik, hiszen olyan hírek is terjengenek, hogy az ódon frissességű MSZMP egynémely alakulatai ultimátumszerűen közölték, hogy nem hajlandók elhagyni a közelmúltban itt-ott észrevétlen visszafoglalt, a korábbi évtizedekben annyira megkedvelt iroda-erődítményeiket.
Hogy mi várható mégis? A tervezett hasznosítások igen színes képet mutatnak. Gyakori a gazdasági bérlemény, ezek mögött legtöbbször a volt MSZMP vagyongyarapító akciója húzódik meg. Sok helyen az oktatás, a közművelődés, az egészségügy helyzete javulhat a felszabaduló épületek által. Békésen például a bíróság, Békéscsabán a Gyulai úton a Munkácsy Emlékház kaphat majd helyet. Sarkadon a rendőrség reménykedhet abban, hogy új helyre költözik. Végegyházán tsz-iroda, nagyon sok helyen pedig az idősebbeknek valamilyen segítséget nyújtó létesítmény kerül a legtöbb helyen még ma is meglévő ötágú csillagok alá. +++
1990. január 4., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|