|
|
|
|
Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülése (1. rész)
|
1989. december 21., csütörtök - Kölcsönös családottságnak adtak hangot a munkavállalói, munkáltatói érdekképviseletek és a kormány képviselői az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki budapesti ülésén. Az érdekképviseletek a kormányon kérték számon azt, hogy az Országgyűlés nem fogadta el az 1990-es teljes bérliberalizációt. A kormány képviselői viszont felvetették: az érdekképviseletek nem készítették elő megfelelően ezt a változtatást. Egyrészt nem dolgoztak ki egységes javaslatot arra, hogy mivel pótolható a béradó, másrészt pedig a bérnövekedés kordában tartására sem terjesztettek elő megfelelő garanciákat.
A kormány ilyen körülmények között nem tehetett többet a módosításért. A béradó megszüntetése különben nem oldja meg a problémát - állapította meg Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes. Az élelmiszerkereskedelem gondjaira kitérve rámutatott: itt is a béradó-kedvezmény mértékéről vitatkoznak, közben az igazi megoldás az ár felszabadítása, illetve az erőteljes privatizálás. A következő években inkább ezt kellene előkészíteni. Fontos felhívni a vállalatok figyelmét arra is - mondotta -, hogy nem tartható fenn a segítségnyújtás a bérnöveléshez azoknál a gazdálkodó egységeknél, amelyek ebben nem ismernek mértéket. A szanált, csődeljárás alá vont vállalatoknál is irreális a jövedelmek növelése. Javasolta, rendszeresen hozzák nyilvánosságra a teljesítményháttér nélkül nagy bérnövelést végrehajtó, illetve az árat indokolatlanul növelő gazdálkodók listáját. Az ülésen vita bontakozott ki arról, hogy a 20 százalékot megközelítő inflációnál reális megoldás-e például az élelmiszer-kiskereskedelemnél az árfelszabadítás, a privatizáció, hiszen ez a további árnövelés irányába hat. Halmos Csaba, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke az 1990-es igen korlátozott lehetőségekre hivatkozva kiemelte, hogy csak a legnagyobb bérfeszültségek mérséklését tartják reálisnak. Így javasolta, hogy a közszolgáltatás bizonyos területein - ebbe többek között beletartozna a BKV, a nagyobb vidéki közlekedési vállalatok, a kommunális szolgáltatás -, valamint a MÁV-nál, a sütő- és tésztaiparban, az élelmiszer- és vegyestermék-kiskereskedelemnél maximálisan 16 százalékos adó nélküli béremelésre legyen lehetőség. A kör további bővítésére, illetve a 16 százaléknál nagyobb kedvezményre nincs fedezet. Ennek ellenére a kormány nem zárkózik el januárban a további egyeztetések elől. (folyt.köv.)
1989. december 21., csütörtök 20:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|