|
|
|
|
Pártok véleménye a népszavazásról
|
--------------------------------- München, 1989. november 19. (SZER, Zene-szó) - A november 26-ikára kiírt népszavazásról lesz szó. Két álláspont vitatkozik. A Magyar Demokrata Fórumé, azé a szervezeté, amely a szavazástól való távolmaradásra szólított fel nemrég közreadott felhívásában, és a "négy igen" koalíciójáé, vagyis a Kisgazdapárté, a Szociáldemokrata Párté, az SZDSZ-é és a Fidesz-é. Először a Csengey Dénessel készült telefoninterjút halljátok, első kérdésem így hangzott: - Mi volt az MDF vezetőség döntésének fő politikai mozgatórugója a felhívás megfogalmazásakor, nyilvánosságra hozásakor? - Az, hogy egy veszélyes folyamatot látunk kibontakozni. A magyar politikai közélet és a magyar közvélemény nem az ország sorsát eldöntő legfontosabb kérdések felé irányul, hanem e felé a népszavazás felé, amelyiknek véleményünk szerint nincsen jelentős politikai tétje a magyar nép számára, hiszen nagyrészt elintézett kérdésekben kíván megerősítést, amire tulajdonképpen semmi szükség nincsen. De közben senki sem beszél arról, hogy folyik a nép vagyonának kirablása és magántulajdonba mentése a kommunista gazdasági vezetők által. Senki sem beszél arról, hogy ennek a rétegnek készülődik a pártja a Grósz-Ribánszki-féle MSZMP képében. Senki sem beszél arról, hogy a kormány most tárgyal a Valutaalappal a hitelszerződés megkötése érdekében és hogy milyen feltételeket vállal, azon az múlik, hogy milyen kormánypolitikát lehet folytatni a következő három évben Magyarországon. Ha ez nem felel meg az ellenzéki pártoknak, mert nem egyeztethető össze a gazdasági programjukkal, akkor nem lesz aki ezt az országot kormányozza a szabad választások után. (folyt.)
1989. november 19., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|