|
|
|
|
- Interjú Orbán Viktorral - 1. folyt.
|
Én ott diákvezető voltam, a választmánynak voltam tagja a kollégiumban. Én mindent ott tanultam meg, amit ma tudok. Sokak számára az egész Fidesz furcsa, hiszen amikor mi megjelentünk egyszercsak nyolcvannyolc tavaszán, akkor lehet, egy csomó ember, aki tudott beszélni, érvelni, volt egy logikája hogy miért csinálja amit csinál, meg tudta védeni az álláspontját a rendőrökkel, ügyészséggel, tömegkommunikációs hiénákkal szemben. És ez mindenkit meglepett, pedig ez nem egy meglepő dolog, itt az egész Fidesznek a forrásvidékét kell látnunk, ez pedig a nyolcvankettő-nyolcvanháromtól nyolcvannyolcig terjedő szakasz, amikor Budapesten elsősorban - de vidéken is - kialakultak a szakkollégiumok és a különböző klubmozgalmak, amelyek horizontálisan is kapcsolatot tartanak egymással. Mi, akik ma a Fideszben vagyunk, és a Fideszben elsősorban politizálunk, illetve az első generáció - legalábbis amely a Fideszt csinálta és elsőként politizált benne - az mind ebből a közegből jött. Most már van egy utánpótlás, ma már termelődnek újabb és újabb emberek -, de akik kezdték az őskorban, azok mind ebből a közegből, ebből politikai kultúrából és ebből a politikai múltból jöttek. Tehát itt tanultuk meg a gyakorlati politizálást. Az eszméinket azt meg a szamizdatokból javarészt. Tehát mi ezekben kollégiumokban olyan embereket hallgathattunk meg, akiket sehol máshol az országban nem lehetett, ellenzékieket hallgattunk meg, a népi írók közül szilenciumra ítéltek is előfordultak, de elsősorban az ellenzék szerepe itt a jelentős. Az ő általuk kiadott szamizdatok - a Beszélőtől kezdve a különböző könyveken át - azok voltak azok, ahonnan mi a politikai ismereinket, tárgyilag - tehát azoknak a tárgyát: a tényeket - merítettük, és a politizáláshoz szükséges képességeket pedig a szakkollégiumban folyó politikai csatározások, diák-tanár-önkormányzat, az igazgató, valamint egyetemi szakkollégium közötti csatározásokban sajátítottuk el. (folyt.)
1989. november 18., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|