|
|
|
|
- Fidesz akadémia - 1. folyt.
|
- Ez azt a címet viseli, hogy Hogyan veszett ki a társadalomból a szolidaritás? Fő problémája tulajdonképpen a szegénység lenne. Ez többféle megközelítésben. Szociológiai szempontból. Ezt Havas Gábor előadásában hallhattuk. Úgy hiszem, hogy talán most jobban számíthatunk arra, hogy valódi beszélgetés alakul ki a téma után, hiszen ez szorosan húsba vágó, nagyon aktuális. - A november 7-iki, kedd esti előadás témája tehát a szegénység volt. Felkért előadója pedig Havas Gábor szociológus, az 1977-ben létrehozott Szegényeket Támogató Alap, közismert nevén: SZETA egyik alapítója. Havas Gábor előadásában a kádárizmus jelenségét, az úgynevezett struktúrális szegénységet írta le. Azt a folyamatot, melynek során a téeszesítések nyomán a földjükről elűzöttek beáramlottak a betonmetropolisba, s ingázó, albérletező, munkásszállás, sufni-és pincelakó, betanított, vagy segédmunkaerő lett belőlül. Az extenzív iparosítás szükségletei szerint. Az érem másik oldala: elnéptelenedett, elöregedett falvak, melyekből elhúzódik a munkaalkalom, a téesz, a tanács. Nincs bolt, nincs út, nincs járda, az ivóvíz ihatatlan a nitráttól, az üresen maradt házakba pedig beköltöznek az elvándorlóknál is szegényebbek: a sokgyermekes, tanulatlan cigányok, akiknek már végképp nem jut munka. Mára szinte teljesen reménytelenné, visszafordíthatatlanná vált ez a folyamat. De hallgassuk meg erről a téma szakértőjét: Havas Gábort, a mai est előadóját arra kérem, hallgatóinknak röviden mondja el, amit az egyik borsodi faluban tapasztalt. (folyt.)
1989. november 12., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|