|
|
|
|
- Egy tatabányai FIDESZ-es története - 1. folyt.
|
- Közben gumibotoztak, majdnem elfelejtettem, hát az agresszornak a Laci rendőrnek, az volt az első megnyilvánulása, hogy amikor összevoltam bilincselve, rögtön gyomorszájon vágott, nehogy úgy érezzem, hogy itt nekem valami keresnivalóm van. Tehát benyomtak a rendőrautóba. Hát végülis 1,90-es magasságommal fejet hajtottam a gumibotok előtt, begyúrtak az autóba. Ezután nem sok mindenre emlékszem, mert közben teli volt sprayel az arcom, folyott a könnyem, végül is az orvosi ügyeleten kötöttünk ki. Az orvosi ügyelet előtt kiszálltunk, azt hittem, na végre egy kicsit levegőhöz jutok, aztán már újra elkaptak, megragadtak hárman és becipeltek. Leültettek egy padra az ügyelet előtt. Akkor megjött az orvos és a nővér. Az orvosnak mondtam, hogy szeretnék beszélni vele négyszemközt. Hát kapaszkodót kerestem, amiből végül is nem lett semmi. Közben a nővér lesben állt az injekcióstűvel és közben a rendőrurakkal egyezkedtem, hogy én nem vagyok hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy vért vegyenek. Végül is hárman kifeszítették a karomat és amikor már túlerőben voltak - még kettőnél nem hagytam magamat -, kifeszítették a karomat és levették a vért. Akkor hagytam magamat, mert féltem, hogy mellé szúrnak, hát nem szerettem volna ha a vénámat elrontják. Ezután levetköztettek, hát akkor a farmerdzsekimről, mint most is látjuk, ezek a fémgombok, egy wrangler dzsekiről van egyébként szó, amire hát elég erősen felvarrják a gombokat, selejt munkát nem nagyon végeznek. Tehát ezek a gombok lejöttek a dzsekimről, úgy hogy ez is fémjelzi azt, hogy milyen erőben voltak az urak. - Végül is levetköztettek? - Igen. Félmeztelenre próbáltak levetkőztetni, de az ingemet nem hagytam hogy lehúzzák, tehát csak így, a nyakamig sikerült nekik és készítettek egy látlelet-féleséget, hogy igazolják magukat, hogy igen ők megvertek, meg hogy azért, mert igen valószínű arra céloznak, hogy részeg lehettem és hát ezzel akarják alátámasztani a dolgaikat. (folyt.)
1989. október 29., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|