|
|
|
|
Gyertyafényes virrasztás a román nagykövetségnél (1. rész)
|
1989. október 27., péntek - Mintegy ezren gyűltek össze péntek este Budapesten Románia budapesti nagykövetségének Thököly úti épülete előtt, ahol a Fidesz két tagszervezete 12 órás gyertyafényes virrasztást hirdetett meg. A kezdeményezéshez csatlakozott az Erdélyi Szövetség, a Wallenberg Társaság és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület is. A megmozdulás célja, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat Tőkés László református lelkipásztorral, s rajta keresztül a két milliós magyarsággal és Románia népével.
Topolánszky Ákos református lelkész, a Fidesz tagja a Bibliából, Jeremiás próféta könyvéből olvasott fel egy részletet. Ezt követően azt hangsúlyozta: Tőkés László az állami terrorral szembeni nyílt szembeszegülésével európai léptékű gondolkodást csempészett a diktatúrába. A temesvári református lelkész példát mutat a nép iránti elkötelezettségből, a kisebbségek jogainak képviseletéből. A szónok rámutatott arra is, hogy a magyarországi forrongó társadalomfejlődésben nagyon kell vigyázni arra, nehogy megsérüljenek a hazánkban élő kisebbségek érdekei. Követelte, hogy a román hatóságok szüntessék be Tőkés László zaklatását, hatálytalanítsák a kilakoltatásáról hozott végzést, és helyezzék vissza egyházi posztjára. Azt is követelte, hogy a magyarországi református egyház vezetése minden eddiginél jobban fejezze ki szolidaritását Tőkés Lászlóval. Felhívta a világ politikusait, hogy tiltakozzanak Románia kormányánál az állami terror miatt. Végezetül üdvözölte, hogy a magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló garanciák kidolgozására nemzetközi konferencia összehívását tervezi. (folyt.köv.)
1989. október 27., péntek 20:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|