|
|
|
|
Európa Tanács - Magyarország
|
Strasbourg, 1989. október 26. csütörtök (AFP) - Anders Björck, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke november 1-4 között hivatalos látogatás tesz Magyarországon - adta hírül a szervezet csütörtökön Strasbourgban nyilvánosságra hozott közleménye.
A tervek szerint találkozik Szűrös Mátyással, az Országgyülés elnökével, a Magyar Köztársaság ideiglenes államfőjével, Németh Miklós kormányfővel, a külügy- és a kereskedelmi miniszterrel, továbbá az ellenzéki mozgalmak vezetőivel, és megkoszorúzza Raoul Wallenberg svéd diplomata szobrát. A közlemény szerint október 30. és november 1. között Budapesten tartja ülését az Európa Tanács közgyülésének egyik bizottsága: az áttelepülési problémákkal, menekültüggyel, valamint demográfiai kérdésekkel foglalkozó bizottság egyebek között megvizsgálja a romániai menekültek helyzetét. Mint ismeretes, Magyarország Lengyelországgal, a Szovjetunióval és Jugoszláviával együtt különleges meghívotti státust kapott a 23 nyugati ország parlamenti szervétől , ami azt jelenti, hogy e négy ország parlamenti képviselői részt vehetnek a közgyülés munkájában, de szavazati joggal nem rendelkeznek. +++
1989. október 26., csütörtök 17:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|