|
|
|
|
Parlamenti jelentés
|
------------------- London, 1989. október 20. (BBC, Panoráma) - Szakonyi Péter budapesti újságíró jelentése a parlament ülésszakának mai, utolsó napjáról: - Most nem a jó, vagy a rossz között kell választani, hanem a kisebbik rosszat. Az összeomlást, vagy a békés átmenetet - így foglalta össze véleményét Pozsgay Imre államminiszter a választási törvényről szóló szavazás előtt. Konszenzust sürgető beszéde után a képviselők nagy többséggel megszavazták a törvénytervezetet, s annak is legvitatottabb pontjait. A választásokon így 176 országos egyéni listás, 152 területi listás és 58 országos kompenzációs listás helyért folyik majd a küzdelem. Nem született viszont döntés a köztársasági elnöki választás időpontjáról. Erre az SZDSZ aláíróívek ellenőrzése után kerül majd sor, s kerül vissza a parlamentbe október 31-ikén. Nagy várakozás előzte meg a munkásőrség feloszlatásáról benyújtott tervezetet, a vita azonban elmaradt. A Tisztelt Ház mindössze 6 ellenszavazattal és 35 tartózkodás mellett döntött a szervezet feloszlatásáról. Ennek megfelelően ez év december 31-ig intézkednek a munkásőrség hivatásos és polgári államányának jövőjéről, haditechnikai eszközeit a Magyar Néphadsereg veszi át, egyéb vagyontárgyait - amelynek értéke egyébként 11 milliárd forintot tesz ki - hasznosítják. E történelmi jelentőségű szavazás értékét csak növeli, hogy míg a kormány visszavonta a honvédelmi törvény módosításáról beterjesztett indítványát, a munkásőrség jogutód nélkül szünt meg. (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Parlamenti jelentés - 1. folyt.
|
Kora délután egy újabb, vélhetően provokációs célzatú levél borzolta fel a kedélyeket. A magát "Országgyűlési képviselők a haza és a szocializmus megmentéséért" nevű csoport levélben fordult a képviselőkhöz, követelve azt, hogy a sarkalatos törvények ellen szavazzanak, a jelenlegi Országgyűlés mandátumát 2-3 évre hosszabbítsák meg, váltsák le az Országgyűlés elnökét, aki megsértette a képviselőket és a Ház tekintélyét, és végül menesszék Németh Miklós kormányfőt és a kormány tagjait. A levél stílusának, hangvételének jellemzésére elég néhány sor is: "Minket, parlamenti képviselőket a párt és a kormány folyamatosan manipulál, belehajszolnak bennünket alapvető, de károkat okozó törvények megszavazásába, s ezt a célt elérendő nyomás alá helyeznek bennünket. Ilyen objektív, a valóságban antidemokratikus módon a párton kívüli képződmények s a tömegkommunikációs eszközök leplezetlen politikai nyomásával, rágalmazással, gyalázkodással akarják ránk kényszeríteni akaratukat. Számos képviselőtársunkat martalékul dobták oda az ellenzék erkölcsi gátlást nem ismerő aktivistáinak, miközben semmit sem tettek, hogy képviselőtársainkat megvédelmezzék a rágalmak özönével szemben" - így a levél. A megdöbbentő levelet nagy valószínűséggel a parlament egykori MSZMP-frakciójának tagja, vagy tagjai írhatták, hiszen csak az egykori frakció tagjainak lakására kézbesítették a leveleket. A képviselők késő délután az 1956-os forradalommal kapcsolatos kérdésekkel, a jóvátétellel, október 23-ika minősítésével foglalkoztak. A parlamenti hangulat jellemzésére elég egyetlen mondtatot idézni az országgyűlési nyilatkozat tervezetéből: "Legyenek politikai viták, politikai küzdelmek, de ezek az újonnan kialakított, alkotmányos keretek között és ne az utcán dőljenek el." (folyt.)
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Parlamenti jelentés - 2. folyt.
|
Az Országgyűlés nyilatkozata október 23-ikáról egyébként kihangsúlyozza, hogy október 23. nemzeti emléknap, és minden magyarnak joga, hogy maga döntse el, hogyan emlékezik meg erre a napra. Az Országgyűlés jelenlegi ülésszaka egyébként ma befejezi munkáját, október 23-ikán az ülés helyett nemzeti emléknap lesz. +++
1989. október 20., péntek
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|