|
|
|
|
Pártkongresszus - szocialista hírügynökségi vhg.
|
Budapest, 1989. október 8. vasárnap (TASZSZ/PL/ADN) - A szovjet, a keletnémet és a kubai hírügynökség vasárnap kommentár nélkül számolt be arról, hogy az MSZMP kongresszusán szombaton új szocialista párt megalakításáról döntöttek a küldöttek.
A TASZSZ szovjet hírügynökség egy gépelt oldalnyi jelentésében beszámolt arról, hogy az MSZMP reformszövetsége és a népi demokratikus platform által beterjesztett határozattervezet elfogadásával befejeződőtt az MSZMP mint állampárt története, s olyan új párt alakult, amely elhatárolja magát a múlt bűneitől, hibás elképzeléseitől és módszereitől, szakít a bürokratikus pártállam rendszerével, a demokratikus centralizmus elvével, ugyanakkor szoros és szerves kapcsolatokat kiván kialakítani a reformokért küzdő keleteurópai baloldali pártokkal. A TASZSZ röviden ismertette Nyers Rezső felszólalását, amely elfogadható kompromisszumként elfogadásra javasolta a tervezetet, és beszédéből kiemelte, hogy szocialista mozgalom és szocialista párt nélkül Magyarországon nem képzelhető el demokrácia. A keletnémet ADN hírügynökség 15 soros hírben számolt be vasárnap az MSZP megalapításáról. A jelentés megállapítja, hogy az új párt létrehozására az MSZMP két platformja tett javaslatot. Az elfogadott állásfoglalás értelmében október 31-ig összehívják az alapszervezeteket, és ezután osztják ki az új tagkönyveket és választják meg a párt vezető szerveit - írta az ADN. A jelentés azt idézi az MSZP-ről szóló állásfoglalásból, hogy a párt a ,,saját munkájuk alapján jövedelemben részesedők, a kisvállalkozók, a magyar és más nemzetiségű honfitársak,, szervezete. A Prensa Latina hírügynökség két külön jelentésben foglalkozott az MSZMP kongresszusával. A hírügynökség első jelentését kizárólag Grósz Károly visszavonulásának szentelte, majd budapesti különtudósítója beszámolója alapján tényszerűen ismertetette az MSZP megalakulásának körülményeit és Barabás János sajtóértekezletét. +++
1989. október 8., vasárnap 15:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|