|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (12. rész)
|
Weiszböck Rezsőné (Győr-Sopron m., 15. vk.), a Soproni ----------------- Szőnyeggyár nyugalmazott igazgatója Sopron város regionális fejlesztése tárgyában a belügyminiszterhez intézett interpellációjában az önkormányzati törvény mielőbbi megalkotását, a jelenlegi közigazgatási rendszer radikális reformját szorgalmazta. Hangsúlyozta, hogy a megyei tanácsok jelenlegi újraelosztó szerepét megszüntetve, azokat a települési önkormányzatok kis létszámú koordináló hivatallal működő érdekegyeztető fórumává kell alakítani, lépcsőzetesen megteremtve az új törvény gazdasági feltételeit. Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár válaszában elmondta, hogy a belügyi tárca már elkészítette a képviselő által sürgetett törvényalkotási koncepciót, s azt októberben tárgyalja a kormány. Gazdasági feltételeit az illetékes állami szervekkel egyetértésben a költségvetési, illetve az államháztartási törvénytervezetben jelenítik meg. A megyék új szerepéről azonban az államtitkár véleménye szerint majd a társadalmi viták tapasztalatai alapján lehet ítéletet alkotni. Az államtitkár válaszát a képviselő és az Országgyűlés - ellenszavazat nélkül - elfogadta. Tollár József (Zala m., 6. vk.), a Kanizsa Bútorgyár igazgatója ------------- Nagykanizsa városkörnyékének vízdíja tárgyában interpellált a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterhez. Szóvá tette, hogy a városhoz tartozó települések lakói eltérő, a városinál magasabb vízdíjakat kénytelenek fizetni, s ezt jogtalannak és igazságtalannak tartják. Maróthy László miniszter elmondta, hogy a képviselő által felvetett országos probléma megoldásától a minisztérium karnyújtásnyira van, s élve a házszabályban foglalt lehetőséggel, kérte, hogy válaszát 30 napon belül, írásban nyújthassa be. (folyt. köv.)
1989. szeptember 27., szerda 15:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|