|
|
|
|
El nem kötelezettek - nightlead (1.rész)
|
Márkus Gyula és B. Walkó György, az MTI tudósítói jelentik:
Belgrád, 1989. szeptember 4. (MTI-tud.) - Az uj-belgrádi Száva kongresszusi központban hétfőn délelőtt megnyílt az el nem kötelezett országok 9. csúcskonferenciája, amely az új nemzetközi feltételekhez igazítja a mozgalom stratégiáját és taktikáját. A konferencián 56 államfő és mintegy 20 kormányfő vesz részt. Összesen több mint 160 küldöttség van jelen.
A tanácskozáson első alkalommal képviselteti magát Magyarország, amely vendégként vehet részt az üléseken. A delegációt Horn Gyula külügyminiszter vezeti, és tagja Györke Sándor, hazánk belgrádi nagykövete. A Száva központ fellobogózott épületeben nem sokkal 10 óra után kezdődött meg az első plenéris ülés. A konferenciát Robert Mugabe zimbabwei államfő, a mozgalom soros elnöke nyilvánította megnyitottnak, majd javaslatára, közfelkiáltással, megválasztották a találkozó elnökévé Janez Drnovseket, a jugoszláv államelnökség elnökét. A résztvevők küldöttséget választottak, amely virágcsokrot helyezett el a néhai Tito elnök sírján. A csúcskonferencián felvették az el nem kötelezettek sorába a Venezuelai Köztársaságot, amely a mozgalom 102. tagállama lett. Janez Drnovsek beszédében javaslatot tett arra, hogy az elmaradottság és az adósságválság megvitatására hívjanak össze új Észak-Dél konferenciát. A jugoszláv vezető méltatta a nemzetközi életben bekövetkezett pozitív változásokat, de rámutatott arra, hogy a világgazdaságban még nem következett be enyhülés, s ez napjaink legnagyobb ellentmondásává vált. A fejlődő országok problémáit a legnyilvánvalóbban az adósságválság mutatja: a magas kamatok miatt kiáramlanak az erőforrások, a fejlődés sok helyütt holtpontra jutott, állandóan növekszik a szociális feszültség. Ezért a fejlett országokat terheli a felelősség - szögezte le. Hozzáfűzte, hogy a fejlesztési problémák szorosan összefüggnek a leszereléssel és hangoztatta, hogy a leszerelés folyamatában az el nem kötelezett országoknak is részt kell venniük. Figyelmeztetett arra, hogy a környezetszennyeződés nagy veszélyekkel fenyeget. Különösen aggasztónak nevezte, hogy sok fejlődő ország a környezetét fenyegető, elavult technológiát importál a fejlett államokból. (folyt.)
1989. szeptember 4., hétfő 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|