|
|
|
|
Az SZDSZ véleménye
|
München, 1989. augusztus 31. (SZER, Magyar híradó, Kasza László) - Talán sort kerítenek a Központi Bizottság ülésén arra is, hogy valóban belépett-e az MSZMP ezen fontos testületének 23 tagja a szélsőbaloldali sztálinista Marxista-Leninista Pártba, ahogy azt annak elnöke elmondta. Nyers Rezső - mint tudjuk - kizártnak tartotta a hírt, de közölte, hogy ki fogják vizsgálni, mégpedig nem sztálinista eszközökkel. Halálos áldozat tehát nem lesz. Én úgy gondolom, az a természetes. Mindig is az lett volna, hogy az MSZMP-n belüli ellentéteket nem mindig zárt ajtók mögött vitatják meg. A másik oldalon viszont az is igaz, hogy az ilyen fontos kérdésekben felmerült MSZMP-n belüli nézeteltérések nem könnyítik meg a középszintű egyeztető tárgyalások munkáját. Nem, hiszen honnan tudja például az Ellenzéki Kerekasztal, hogy az MSZMP tórgyalásvezetője valóban képviseli-e a párt véleményét, van-e felhatalmazása bizonyos egyezmények megkötésére? Nemcsak az elmúlt héten, korábban sokkal gyakrabban előfordult, hogy megegyeztek egy kérdésben, és a legközelebbi összejövetelen az MSZMP küldöttje kijelentette: nem ér a nevem, itt az új határozati javaslat. Arról kérdeztem Tölgyessy Pétert, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőjét a középszintű egyeztető tárgyalásokon: hogyan értékeli az MSZMP tárgyalási magatartását, taktikáját; lehet-e ilyen körülmények között érdemi tárgyalásokat folytatni? Tölgyessy Péter válaszát a rossz telefonvonal miatt leírtuk, és innen a stúdióból olvassuk fel. (folyt.)
1989. augusztus 31., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|