|
|
|
|
Magyar-amerikai vegyesvállalati üzemet avattak Nyíregyházán
|
1989. július 17., hétfő - Hétfőn felavatták Nyíregyházán a magyar-amerikai érdekeltségű Adler-Taurus-Brady ipari gumitermékgyártó vegyesvállalat új üzemét, amely tőkés exportra készít nyomdaipari ofszet nyomókendőket. Az első évben 3 millió dolláros külkereskedelmi árbevételt várnak a partnerek, majd fokozatosan növelve a termelést, 1991-ben már 5 millió dollárra számítanak. A korszerű gépeken jelenleg mindössze 24-en dolgoznak, s a létszámot az elkövetkezendő évek tervezett fejlesztése során sem szeretnék negyven fölé növelni.
A vegyesvállalatot a múlt év szeptemberében alakította meg a Taurus Gumiipari Vállalat és a New York-i Adler-Brady cég. Az alaptőkéből az észak-amerikai partner vállalta a nagyobb részt, 55 százalékot. Az üzemet a Taurus nyíregyházi gyárának egyik munkacsarnokában rendezték be. Az átalakításra és a szerelési munkákra a magyar fél több, mint 50 millió forintot fordított. A modern gépeket az Adler-Brady cég vásárolta az Egyesült Államokban. A partnerek New York-i központtal létrehozták az ATB International vegyesvállalatot is, amely a Nyíregyházán gyártott nyomókendők forgalmazásával foglalkozik. (MTI)
1989. július 17., hétfő 14:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|