|
|
|
|
- Amerika Hangja véleménye Kádár Jánosról - 1. folyt.
|
- Majdnem 58 év telt el azóta, hogy Kádár János, vagyis akkor még Csermanek János 1931 szeptemberében belépett a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségébe. Szervezett és engedte magát szervezni. Bújkált és lebukott. Volt úgy, hogy együtt bújkált azzal az emberrel, aki pár év múlva börtönbe juttatta. Harmadik társuk pedig egy olyan férfi volt, akit éppenséggel Kádár János országlása idején akasztottak fel. Aztán eljött 1945 áprilisa, és a kerék ismét forgásba lendült. Kádár János szervezett és engedte magát szervezni. Érezhette magát a hatalom birtokosának és érezhette magát kirekesztettnek, páriának is. Volt úgy, hogy 1949-ben ő tartóztatta le elvátrsait. Azután fordult a kerék és 1951-ben őt tartóztatták le elvtársai. - Túlélte, kiszabadult. Ekkor átmenetileg kerülte az "elvtársak" kifejezést. Inkább barátaival és ismerőseivel értett egyet 1956 októberi felszólalásában. A kerék ekkor csak fél fordulatot tett. Most Kádár Jánost nem tartóztatták le. Szervezett, és engedte magát szervezni: a külső hatalom által. Ő követett el megalkuvást vagy csak belehajszolták? Engedte magát belehajszolni. Ő követett el jogtiprást, politikai gyilkosságot, vagy belehajszolták? Engedte magát belehajszolni. Erőszakosan markolta a kereket. Nem engedte fordulni, mozdulni. 1985 második felében Mihail Gorbacsov SZKP főtitkársága idején még mindig azokat a cikkeket publikálta, következésképp ugyanazokat az elveket vallotta, amelyeket az 1950-es évek végén fogalmazott meg. (folyt.)
1989. július 7., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|