|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (2. rész)
|
Kényes az államháztartás és az úgynevezett humán szféra kapcsolata is. E problémakörből a képviselő külön kiemelte az oktatást, és ezzel kapcsolatban elfogadhatatlannak tartotta, hogy az állam csak az alapképzésben vállalna feladatokat. E szférában sem zárható ki a vállalkozás, azonban az állam meghatározó szerepét mindenképpen fenn kell tartani. Az elnöklő Szűrös Mátyás bejelentette, hogy a jelenléti ív szerint 292 képviselő tartózkodik az ülésteremben, s megjegyezte, hogy az előző nap még 350-en voltak. Javasolta továbbá, hogy az Országgyűlés tíz percben maximálja az egyes felszólalásokat, amit a képviselők három ellenszavazattal elfogadtak. Ezután folytatódott a napirendi pont vitája. Lásztity Radomir ---------------- (Budapest, 31. vk.), a BME tanszékvezető egyetemi tanára a kulturális szférával kapcsolatos aggodalmairól szólt. Félő - mondotta -, hogy végül is az állam kivonul a kultúrából, s ez további hanyatláshoz vezet. Szerinte az adórendszer több intézkedése is sújtja a kulturális ágazatot. Fontosnak mondta, hogy a reform segítse az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a tudomány fejlődését, mégpedig az állam szerepének mérséklődésével az újraelosztásban, illetve az önkormányzatok erősödésével. Hangoztatta, hogy az általános válság feloldásához a kulturális színvonal emelése, s az ilyen intézmények fejlődésének támogatása is szükséges. Kifejtette, hogy helytelen a reform fogalmát a restrikcióval, a pénzszűkítéssel összekötni. A döntések előtt érdemi hatásvizsgálatokat sürgetett, hiszen időben ismerni kell a döntéshozóknak, hogy mit vállalnak a termelő ágazatok és mit a lakosság. Végül annak a véleményének adott hangot, hogy a koncepciót bocsássák további társadalmi vitára. (folyt.köv.)
1989. június 28., szerda 11:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|