|
|
|
|
A dán parlamenti delegáció látogatása (1. rész)
|
1989. június 15., csütörtök - A dán parlament Erik Ninn-Hansen elnök vezette küldöttsége - amely Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének meghívására tartózkodott hazánkban - csütörtökön a parlamentben megbeszélést folytatott Straub F. Brunóval, az Elnöki Tanács Elnökével, majd a küldöttség tagjai találkoztak a hazai és külföldi sajtó képviselőivel.
Erik Ninn-Hansen budapesti tárgyalásaik és látogatásuk eredményeit összegezve elmondta: nagyra értékelik a Magyarországon zajló társadalmi átalakulást. Örömmel tapasztalták a parlament elnökének és más képviselőinek, a kormány tagjainak, az államfőnek az őszinte megnyilatkozásait. Alkalmuk volt találkozni az ellenzék képviselőivel is. Nagy érdeklődéssel hallgatták állásfoglalásukat a többpártrendszerre való áttérésről. Meggyőződhettek arról, hogy Magyarország többpártrendszerre épülő demokráciát valósít meg, igyekszik szorosan együttműködni a nyugat-európai országokkal, a közös piaccal, az Európa Tanáccsal, amelyben most kapott megfigyelői státuszt. Tárgyalásaik során reálisan ítélték meg a két ország helyzetét a NATO-ban, illetve a Varsói Szerződésben. Egyetértettek abban: lehetőségük van arra, hogy elősegítsék a leszerelést, erőfeszítéseket tegyenek a béke megőrzésére. Az újságírók kérdéseire válaszolva a delegáció tagjai hangsúlyozták: megítélésük szerint sok lehetőség kínálkozik országaik gazdasági és más jellegű kapcsolatainak fejlesztésére. Parlamentjeik jelentős mértékben előmozdíthatják népeik közeledését, barátságát. Dánia NATO-tagságáról szólva elmondták: a legutóbbi közvéleménykutatás szerint országuk lakosságának mintegy kétharmada támogatja részvételüket az Észak-Atlanti Szövetségben. Úgy vélik, hogy a NATO, akárcsak a Varsói Szerződés eszköz arra, hogy korlátozzák a fegyverkezési versenyt. Egyes pártok különösen szorgalmazzák: Dánia segítse elő az atomfegyvermentes övezet kialakítását Észak-Európában. Nem gondolják azt, hogy a másik szövetségi rendszer fenyegetné a NATO-országokat. Az utóbbi években fokozatosan lebontották a keleti ellenségképet, amelyet a két szövetségi rendszer létesítésekor alakítottak ki. A katonai tömbök végleges felszámolásának irányába kellene haladniuk - hangoztatták a dán parlamenti küldöttség tagjai. Az északi tanácsban állást foglalnak amellett, hogy a Közös Piac 1992 után ne legyen ,,erődítmény,, más országok számára. Dánia együttműködik az északi országokkal a környezetvédelem érdekében. (folyt.köv.)
1989. június 15., csütörtök 16:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Erdélyiné, Gyula, 62-514: Szeretném, amennyiben más néző kérésével ís egyezne kérésem, a Ki fizeti a révészt c. TV-sorozatot szíveskedjenek megismételni.
- 848-441: Nem birom már ki az adás végéig, köszönteni szeretném a Törőcsik művésznőt, akinek hódolója vagyok. Én egy idősebb nagymama vagyok de csodálom őt, még ebben a régi filmjében is. hogy szólnia sem kell, csak a nézésével. Csodálatos. Szeretném Őt köszönteni.
- A folyton folyvást c. műsort ne részletekben adják le, hanem egész filmeket adják le. Pl. úgy mint a Gregory Peck sorozatot. Miért éjjelre kerülnek a jó filmek. Aki reggel kel, az nem tudja megnézni."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|